Protestáns Tanügyi Szemle, 1943

1943 / 10. szám - Csanády Sándor: Korszerű magyar irodalomtanításunk első lustrumának tanulságai

Curnádi] Sándor: Irodalomtanításunk tanulságai 221 dalomtudatot, hogy nem volt meddő és céltalan törekvés irodalmunk nemzeti jellegének kiemelése. Lehet, hogy a „Kis-Beöthy“ a középiskolák számára didaktikai tévedés volt, íla azonban tárgyilagosak akarunk lenni, a „Kis- Beöthv“-féle könyvek is csak egy fejlődési fokot jelentenek, ahogy a mai rendszer és könyvek is csak egy lépést mutatnak az egyre tökéletesebb munkára törekvő iskola életében. ' A mai kor önbírálatát a messze jövendő évtizedei majd felül­vizsgálják, mint mi elődeinket méregetjük és latra tesszük. Gyulai és Beöthy neve egy-egy nagy korszakot jelent: nemzedé­kek irodalomszemléletét. Bizonnyal vannak fogyatkozásaik, munkájukat, jelentőségüket és értéküket azonban csak akkor tudjuk méltányolni és megbecsülni, ha nem vádként, de mint történeti tényt megállapítjuk, hogy a magyar szellemtudományokat és magyar lelkiségünket, mint kis népnek megtartó erejét, 'nein csupán kívülről ostromolja idegen hatás, hanem belülről is. Itt azokra az asszimiláltakra gondolunk, akik igen nagy számban vettek részt szellemi életünkben — különösen a kiegyezés után ; 'de gondolunk azokra az idegen országokat járt magyar származásúnkra is, akiket fölöttébb megfogott az idegen varázs. Akár a filologizálók összehasonlítgató (idegennel), kételyre alapí­tott, különben értékes adatokat is kihüvelyező eljárását, akár a szellemtörténészek módszerét és célkitűzéseit nézzük, amely utóbbi iránynak nagy programmját részletesen megismerhetjük Thienemann Tivadarnak „A mayyar történetírás új útjai“ c. kötetben közölt tanulmányából — azért itt nem is részletezzük —, kevés nyomára akadunk annak a felfogásnak és szemléletnek, melyet Bőd—Pápay— Erdélyi—Gyulai—Beöthy tanításában megtalálunk, hogy t. i. a magyar irodalomnak az esztétikum joga mellett, döntő jelentőséggel, nemzetfenntartó hivatása van, s ezt a döntő jelentőséget a közép­iskolai tanításban hangsúlyozottan meg kell éreztetnünk. A filologizáló és szellemtörténeti irányzat is megnevelte a maga embereit, nemzedékeit, s most élvonalba jutottak. Erről értesít bennünket az 1938. évi Tanterv és értesítenek az Utasítások. Az igazság okából nem hallgathatjuk el azt sem, hogy az Utasí­tások hangsúlyozottan kiemelik a nemzetnevelő célt is. így állott elő aztán az Utasítások zsúfoltsága : a sokat és sokfélét. Ebben van a válság egyik legfőbb oka. Más válságokok az eszköz­­telenség, a tanuló helyesen célbavett, de mértéken túlhajtott és túl­értékelt öntevékenységének didaktikai postulatuma. III. Az első modern érettségi vizsgálatok eredményeiből levonható tanul­ságok egyben-másban már útmutatásul szolgálhatnak a készülő Vezérkönyvek írásához. Tájékoztatási adnak abban az irányban, hogy a sokat és sokfélét programmjából körülbelül mennyit valósíthatunk meg, és az új módszer­tani eljárások hol kívánnak felülvizsgálatot.

Next

/
Thumbnails
Contents