Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 6. szám - Hazai irodalom
142 Hazai irodalom. ebből az ötezerből vagy háromszáz ifjú járt a királyi katolikus gimnáziumba, Szakolca akkor is legszebb épületébe a főtéren, a jezsuiták ódon, elhagyott temploma mellett. Sokan a vidékről jártak be vonattal. Ezeket a fiúkat tanította Juhász Gyula.“ A sovány tanár kemény arckifejezése mindenkinek feltűnik. A tanártársak megszeretik, az igazgató felkarolja, tanítványai rajongó szeretettel hallgatják tanítását. Ő vezette az önképzőkört, és így annál közelebb tudott férkőzni tanítványaihoz. Poétikai tanításom kis tükre és Néhány szó az új irodalomtörténeti tanításhoz címen tanulmányokat ír a gimnázium Értesítőjébe 1911—12 és 1912—13-ban. Szakolcai tanárságának élményeit Orbán lelke c. kis regényében írta meg Juhász Gyula. Szalatnai Rezső munkája nemcsak kortörténeti szempontból jelentős (hogyan érezte magát vidéken egy tehetségével kiemelkedő író és tanárember), de hézagpótló is, mert Baróti Dezső kis tanulmányán kívül Juhász Gyuláról mindezideig nem jelent meg számottevő életrajz. Budapest. Dr. Kemény Gábor. Kodolányi János : Csendes órák. Turul. Évszám nélkül. 256 1. 1927-t.ől mostanáig megjelent cikkeiből gyűjtötte össze e könyv anyagát a szerző. Legelőbb is kitessékel a magyar irodalomból néhány írót, akik valóban nem is valók oda, majd mély árnyékokkal megrajzolt írói arcképek következnek Szabó Dezsőről, Móricz Zsigmondról. Ezután Kiss Géza kákicsi református lelkész emlékezetes könyvével kapcsolatban az „Ormánság“ szó etimológiájával és a baranyai állapotokkal foglalkozik. A Kísérlet egy magyar napilapra c. ciklusból különösen érdekelhet bennünket protestánsokat a néhai Csikesz Sándor professzorról megható szeretettel írt megemlékezés. A Hajszában plágiumperéről beszél a szerző, sok keserűséggel és sok felesleges ökölrázással. Ez a rész bátran kimaradhatott volna. Szép az utolsó ciklus, a Csendes órák, beszélgetésekből vagy olvasmányokból kiinduló, talán túlságosan is sötéten látó elmélkedések veszendőbe menő magyarságunkról. Idézzük belőle ezt az iskolát érintő részletet : „Hungarológiai nevelésünk hiányai kétségbeejtők. Kevés népe van a világnak, amely gyérebb, hiányosabb ismereteket kapna saját őseiről, rokonairól, családfájáról, mint a magyar. Elemi iskoláink hungarológiai tananyaga úgyszólván semmi. Középiskoláink eredetünk, rokonságunk kérdését játszi könnyedséggel s felületességgel intézik el. A középiskolás diák hónapokig lézeng az asszírok, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak világában, királyok, fáraók, fejedelmek, tribünök, vezérek és másodrangú satrapák neveit magolja. Istenekkel ismerkedik, szárazföldi és tengeri csaták színhelyét bökdösi a térképen, évszámokat vés emlékezetébe, hadak létszámát kívánja a pokolba, de alig állhat meg egy lélekzetvételnyi időre az ananjinói kultúránál, a permi népeknél, finn és ugor népek elválásánál, vándorlásaiknál, életmódjuknál, kultúrájuknál. Egyetlen vérbő kapcsolatot sem tud teremteni azzal a világgal, amelyből a magyar fajta s a magyar lélek kipattant. Sejtelme sincs a török népek múltjáról, rokonsági viszonyairól, kultúrkincseiről.“ Ne berzenkedjünk e javító szándékból fakadó bírálat vagy támadás előtt, hanem inkább valljuk meg, hogy a Kodolányi és a mi iskolai tanulmányaink óta sokat javult is a helyzet e tekintetben, bizony még mindig javulnia kell ahhoz, hogy magyarságunkért aggódó íróink és gondolkodóink meg legyenek vele elégedve. A magyarság szenvedélyes szeretetének lángja csap ki ezekből a lapokból és átterjed az olvasó lelkére. Nem szabad, hogy ez a szorongó szeretet, mellyel „a múló, örvénybe merülő, sárba hulló magyar kultúrkincshez — valójában a magyar lelkialkat — düledező romjaihoz“ ragaszkodunk, meddő lelkiállapot maradjon csupán. A magyar nevelő feladata, hogy átmentse e kincs töredékeit az ifjúság leikébe. Miskolc. . Kiss Ernő. Nemzetnevelök Könyvtára új kötetei. A Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter rendeletéből az Országos Közoktatási Tanács folytatólagosan ismét négy értékes kötetet adott ki a Nemzetnevelők Könyvtára című sorozatos művekből.
