Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 4. szám - Hazai irodalom
92 Hazai irodalom. kai fejezze ki, amit szükségesnek tart, de mástól nem lát. Mint idősebb és egész élet tapasztalatára visszatekintő tudós, ki már másodszor éli át a háború nehézségeit, látja, hogy feladata nem lehet ugyanaz, mint az első háborúban, mert teljes felelősséggel élte át az 1914 óta eltelt hosszú, nehéz éveket. A sokszor felvetett gondolatok alapjájn a fiatalságot kell a kivezető utak keresésére rábírni. Újraélednek a régi kérdések, s ezért adja ki e könyvben a legutóbbi évtizedek művelődési gondolatait tartalmazó rövid-hosszabb cikkeit. Ezekből láthatni, mennyi el nem intézett kérdést vetett fel. E cikkek jórésze a Magyar Pedagógiában és Néptanítók Lapjában jelent meg, de más folyóiratok hasábjain (pl. Pásztortűz) is látott nem egy napvilágot. Négy főrészben csoportosulnak ez írások : I. A háború kitörése előtt; eszméltetés (nevelésünk feladatai), II. A háború alatt, a lelkierő gondozása főfejezet szól a kedvezőtlen lelki hatások elleni védekezésről, a háborús élmények értékesítéséről a nevelésben s a békére való előkészületről. Itt a nemzet sorsa és a nevelés címen a nemzetnevelés jogosultságát fejtegeti. E cikkben 1918 október 18-án a Pedagógiai Társaságban tartott kiadatlan előadásának vázlata áll előttünk. S ha elgondoljuk, milyen időben mondotta ezt a szerző, minden tiszteletünk megilleti hazafias bátorságáért; de e szó kiáltó szó maradt a pusztában, s mindig hangoztatott elve : ez egységes, népiskolától egyetemig egyenesvonalú nemzetnevelés gondolata még máig sem tudott megvalósulni. A III. fejezet a háború után a megújhodás jelé címen a benső megújhodás alapján Széchenyi elveire mutat rá, hozzá kíván visszavezetni. Imre már ifjú kora óta mindig hangoztatta, hogy Széchenyi a legnagyobb nemzetnevelő ; most is erre utal, s ugyanazt mondja. Ezek a cikkecskék is igazolják, milyen nagyvonalú és következetes az a pedagógiai munkásság, irodalmi tevékenység, melyet Imre Sándor négy évtizeden át kifejtett. Szól még az ifjúság és a jövő, a nemzet jövője és a leányok nevelése, továbbá az ifjúság és a mai élet nagy kérdései címen is. Végül a családi élet alatt a gyermek hatásáról a szülők életére, a család hatásáról a gyermek sorsára, s a családi élet befolyásáról a nemzet egységére, vagy felbom ására. A befejező, IV. rész Újabb bonyodalmak kezdete címen, 1938 szeptember 4-én elhangzott rádióelőadását tartalmazza, s benne a nyugtalan időkben nyugodt nevelést kíván. Sajnos, csak egy-két vonással mutathattunk rá a kötet gazdag tartalmára. így is látható azonban, hogy ez írásokat nemcsak a nevelők, hanem a művelt közönség is élvezettel és haszonnal fogja olvasni, s nyomán a háborús élet követelményeit sokan helyesebben fogják önmagukra nézve levonni. Hálásak vagyunk e szétszórt értékes gyöngyszemek egybefoglalásáért s bennük jövő nevelésünkre vonatkozó útmutatásokért. A protestáns tanárság útravalóu! is vegye kezébe vezető pedagógusunk gyönyörű magyar nyelven írt világos megnyilatkozását. Budapest. Dr. Bánkúti Dezső. Imre Sándor : A nevelés válsága a két háborúban. Társadalomtudomány kiadása. Imre ebben a most megjelent tanulmányában jogosan helyezkedik arra az álláspontra, hogy a nevelés mai válsága tulajdonképpen huszonnyolc évvel ezelőtt kezdődött. E feltételezésben már benne van az a gondolat is, hogy a válság nem önmagában lépett fel, hogy nem egyszerű okai vannak, és így megoldása is más kérdések komplexumával függ össze. A probléma szintetikus, mert nem csupán a neveléstudomány kérdése, de a társadalomtudományé is, összefügg a művelődéspolitikával, és nem utolsó sorban a nevelők magatartásával. És kiélezett a probléma, mert ,,megingogtak a nevelés jóságának feltételei“, bizonytalanokká lettek a nevelés szervei, nem egyöntetű a művelődési politika, s elbátortalanodtak a szellem emberei. S tulajdonképpen az utolsó jelenségben van a válság igazi gyökere. A nevelés, amint Imre panaszolja, ma túlságos mértékben a politikai irányzatok szolgája lett, mi azonban úgy véljük, hogy az iskola nevelési munkája általánosságban mindig a politikai élet vetülete volt, és mindig csak a nevelőmunka teremtő szellemei tudtak valami értékbeli súlytöbbletet hozzátenni ahhoz, amit a napi politika megengedhetőnek tartott. Mindebből természetesen nem következik, hogy
