Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 4. szám - Horváth István: A református iskola evangéliumi jellegéről
86 Horváth István : A református iskola evangéliumi jellegéről. kegyelmére támaszkodó evangéliumi gondolkozás. Ezt felkutatni, s ennek tükrébe behelyezni a tiszta magyar gondolkozást, ez a református irodalmi tanár sajátos hivatása. Történetszemléletet szintén hitünk nyújt, annak remekét adva a Zsidókhoz írott levél 11. részében. Isten a történelem ura, aki ítéleteiben is kegyelmes Űr, aki azt akarja, hogy minden szenvedés árán is mindenki eljusson „ama alapokkal bíró városhoz, melynek építője Isten“ (Zsid. 12). Isten útját megmutatni a történelemben, ez a református történelem tanár nagy hivatása. A filozófia, ami — sajnos — gimnáziumaink és líceumaink tantervében egyaránt nagyon elhanyagolt, szintén arra hivatott, hogy a lelki élet rejtekeire reáutalva, s az egész világ értelmét és lényegét felmutatva, utaljon arra, aki minden titoknak ismerője, az örök Igazságra : Krisztusra. c) A művészi nevelés szintén Krisztusé. Legtöbb alkalom itt nyílik arra, hogy utaljunk arra az örökkévaló aistézisre, amit az ember szemlélni vágyik ugyan, de amelyet csak a teljes megváltás, vagyis Isten munkája, s nem az ember munkája fog megvalósítani (Kol. 1-—2. r.). A művész mintegy pillanatra beletekinthet ebbe a gyönyörű aistézisbe. Gondoljunk csak Reményik gyönyörű költeményére : ,,A teremtés hat napja előtt“, amelyben azt mondja, hogy Isten a világ teremtése előtt : A hosszú-hosszú örökléten ál A Művészt szabta, formálta remekbe, Illesztette múlhatatlan keretbe, Bölesőjét a ehaosz felett ringatta, A világ tervrajzába, beavatta,] Szoktatta a halhatatlansághoz. De így a művész sem géniusz, vagyis teremtőszellem, hanem ő is teremtmény, akinek Isten maga a tisztaságban teremtett, s a tisztaságban teljesen megváltott világ harmóniájába, szent aistézisébe pillanatnyi, részszerinti betekintést engedett. d) Milyen helyet fog mostmár elfoglalni a vallástanítás? Itt nem valami szükséges, vagy esetleg felesleges függelék lesz az, hanem központi fontosságú, mind a jellemnevelésben, mind pedig az oktatásban központi helyet fog elfoglalni. Természetszerűleg nem valami üres, kegyes frázisok hangoztatása lesz az, hanem komoly anyagátadás, amelyik a tanár és a növendék munkáját éppen olyan mértékben követeli meg, mint akármelyik másik tantárgy. Különbözik ez a tárgy a többitől először is módszerében. A többi tárgyakat ugyanis felemeltük az Isten igéjéhez, itt pedig az Isten üzenete, maga az Ige száll le hozzánk, kultúráért küzdő gyermekekhez és tanárokhoz, s mi közvetlen letelepedhetünk Krisztus lábaihoz. Ezt az Igét szólaltatja meg a gyermek számára a vallástanítás. Különbözik aztán a vallástanítás abban, hogy minden vallásórának fel kell emelkednie az istentisztelet magaslatára. Nem a külső istentiszteleti kerete teszi
