Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 4. szám - Csanády Sándor: A nemes fajszeretet hőse
Csanddy Sándor: A nemes fajszeretet hőse. 73 Á nemes fajszeretet hőse. Körösi Csorna Sándor halálának 100. évfordulójára. Ezeréves történetünk tele van nagy eseményekkel és sorsdöntő fordulatokkal. Alig van esztendő, mikor a magyar hősiességnek vagy cselekvő akaratnak, hajdanában világot formáló magyar tetteknek nagy évfordulóit ne ünnepelhetnők. Ám, beszéljenek a gáncsoskodók, hogy a magyar csak ünnepelni tud, aztán meg mulatni és temetni. Ha a mai világban körültekintünk, nemes öntudattal állapíthatjuk meg, hogy nemzeti erényeink magasztalásában, nagy múltúnk emlegetésében, és jövő életünk színezgetésében is bölcs mérséklet vezet bennünket, a jelen terheit pedig férfias magatartással hordozzuk. Világosan tudja ugyan a magyar ember is, hogy egy nemzet küzdő erejét fokozza, a jövőben való hitét erősíti, lendületében pedig sokszor az anyagi erőket is pótolja a faji önérzet, de történelmünk nagy tanításaiból azt is felismerte, hogy munkával és áldozatokkal, sokszor súlyos áldozatokkal is kellett, és kell ezután is megváltanunk az életet, hazánk és nemzetünk jövőjét. Amikor ünnepiünk — s bárhányszor ünnepiünk is — ott él lelkűnkben az a tudat, hogy a magyar ingyen sohasem kapott semmit, hanem inkább bőségesen megfizette minden tartozását az egyetemes emberiségnek is, a harcos társának is, sőt az ellenséggel szemben is nagylelkűen viselkedett minden időben. A mi ünnepléseink — gyászunk vagy vigasságaink —, külső arca mögött mindig ott komorlik ezeréves történetünk fensége. A testvértelen és társtalan nép hősi küzdelmeinek magasztos érzése, melyhez nekünk, magyaroknak jogunk van. Ezeket a gondolatokat Körösi Csorna Sándor halálának százéves fordulója ébresztette bennünk, aki — mint eddig általában részvétet palástoló magasztalással mondani szokták — ábránd után futott és fáradtan, csalódottan húnyt el egy küzdelmes élet után messze, nagyon messze hazájától, 1842 április 11-én Dardzsilingben, a Himalája tövében. Tagadnunk kell, százszor tagadnunk kell, hogy Körösi Csorna Sándor önáltató, hiú ábránd után futott, amikor őseink nyomait kereste messze Ázsiában ; és tagadjuk, százszor tagadjuk Propertiusnak Körösi Csorna Sándorra is vonatkoztatott sententiáját, hogy nagy dolgokban az akarat is elég. Az ,,in magnis et voluisse sat est“ í
