Protestáns Tanügyi Szemle, 1942

1942 / 3. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Tehetségkiválasztás és tehetségmentés

58 Dr. Ruhmann Jenő: Tehetségkiválasztás és lehel ség mentés. ifjak valaha elszakadjanak társadalmi osztályuktól s felszívódjanak a középosztályba. Azt akarják, hogy megmaradjon bennük népi származásuk tudata, s mint tanult emberek ők legyenek vezetői annak a néprétegnek, amelyből származtak. Nem érthetünk egyet azzal a felfogással, hogy népi származású ifjúnak nem szabad beleolvadnia a középosztályba. Nem is helyes olyan éles határvonalat vonni a magyar társadalmi osztályok közt, hiszen ezek nem zárt kasztok, nem különülnek el mereven egymástól, főkép pedig nem néznek ellenséges indulattal farkasszemet egymással. Az alsóbb osztályokból a középosztályba jutásnak vannak ugyan anyagi és szellemi feltételei, de aki anyagi eszközök birtokában meg tudja szerezni a szellemi mértéket is, az akadálytalanul bejuthat a középosztályba. Hiábavaló volna is minden elzárkózó kísérlet azok részéről, akik a parasztosztályt meg szeretnék tartani a maga érin­tetlenségében ; maguk a belőle kikerült s szellemileg művelt, iskolázott emberek szállnának szembe minden ilyen kísérlettel. A sokat, s valljuk be, nem ok nélkül ócsárolt magyar középosztálynak még mindig nagy a vonzó- és felszívó ereje. A művelt társadalom szellemi tájé­kozottsága, finomabb életformái s csiszoltabb modora megteszi hatását a rajta kívül állókra, s kívánatossá teszi a beolvadást szá­mukra. De kár is volna megakadályozni azt a szükséges és természetes vérátömlesztést, amit népi származású egyéneknek a középosztályba való felszívódása jelent. A lassanként megcsontosodó, önmaga erejéből megújulni alig tudó s így az elvénülés veszedelmének kitett közép­­osztályt az alsóbb néprétegekből beleolvadó elemek felfrissítenék, megerősítenék, az alsóbb néposztályok pedig szerencsére még ren­delkeznek annyi tartalékkal, hogy ezt a kismértékű kiszivárgást nem éreznék meg. Nem volna szerencsés tehát, ha erős propaganda túlzott osztályöntudatot hozna létre társadalmunk népi rétegeiben, s ezzel is előmozdítaná az annyira fontos és szükséges nemzeti egység megbontását. A tehetségek kiválogatásának s az elkallódó népi tehetségek megmentésének gondolata tehát tervezgetésből élő valóság lett. A magyar falvak és tanyák világából már ma is sok szegény fiú hallgatja csillogó szemmel a gimnázium padjaiban a tudomány igéit, a jövő iskolaévtől kezdve pedig még megsokszorozódik a számuk. Ezzel nemcsak régi és fájó igazságtalanságot fog jóvátenni az állam és a társadalom, hanem azzal, hogy elősegíti az elkallódásra ítélt népi tehetségek kibontakozását s egykor majd szellemi pályán munkába állását, nagy és értékes szolgálatot is végez a jövő érdekében. A Kitű­nőek Iskolájának gondolata is valószínűleg nemsokára valósággá érik, s egy nagy jövőre hivatott intézménnyel fogja gazdagítani az országot. Sopron. Dr. Ruhmann Jenő.

Next

/
Thumbnails
Contents