Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 1. szám - Egyházi és iskolai hírek
22 Egyházi és iskolai hírek pillanatra sem jutott eszébe, hogy nézeteit — amint ez manapság oly gyakori — „revízió“ alá vegye, s azokat saját érdekében a kialakuló új világgal összhangba hozza. Érdekeken nyugvó kompromisszumok, ügyes kiegyezések, megalkuvással, összepaktálással elérhető olcsó sikerek egész lényével merő ellentétben állottak. Világnézetének alapvonása a bibliából folyó emberszeretet, s mások egyéniségének, lelkiismereti szabadságának tiszteletbentartása volt. A körülöttünk tomboló világnézeti harcban a biblia volt számára az a próbakő, amellyel mindent' megpróbált. S ha úgy találta, hogy bizonyos eszmeáramlatok nincsenek összhangban a bibliával, akkor kiálthattak bár az emberek ezrei is igent, ő mégis nemet mondott. Volt valami kemény hajlíthatatlanság lényében. Hűnek lenni minden mellőzés és megpróbáltatás közepette is azokhoz az eszményekhez, amelyek követésére színmagyar szellemisége és a debreceni Kollégiumban nyert református-keresztyén nevelése kötelezte, íme ez volt lényének morális magva. A harmincas évek elején végkép visszavonult minden közszerepléstől. ..Kisebbségbe“ szorulása szimbolikusan mutatta be egy vidéki városban azt a folyamatot, amely nagyban az egész magyarság életében már hosszú idő óta lejátszódik. Mélyen vallásos leíkülete abban a predesztinációban gyökeredző gondolatban keresett magyarázatot és vigasztalást, hogy a Teremtő bizonyára nem arra a szerepre hívta őt el, amelyet élete első szakában vállalni akart. Hitvesének szeretete, kis fiának ígéretteljes fejlődése, tanítványainak őszinte vonzalma s egy-két jó barát közelsége kárpótolta azért, amit veszített. A visszavonultság azonban nem tétlenséget jelentett számára. Nem az az ember volt, akit a sablonos polgári életmód egyhangú nyugalma és kényelme kielégített volna. Mindig tennie kellett valamit, aminek egész lényét átadhatta, s ami életének mélyebb értelmet és jelentőséget adott. Ekkor egész szívével nevelői és tanítói munkájának adta át magát, s szabad idejének jó részét azzal töltötte, hogy tankönyveit saját maga szerkesztette példatárakkal, szójegyzékekkel stb. még használhatóbbá tegye. Az a belső hév, amely áthatotta, önmagában véve egészen száraz munkákat is érdekessé tett számára. Gyakran láttam, amint a nyári szünidő jórészét tanítványai munkájának megkönnyítését célzó aprólékos pedagógiai előkészülettel töltötte, s volt idő, amikor az iskolai év folyamán már reggel félnyolc órakor felment az iskolába, csak azért, hogy növendékeivel együtt lehessen. Mindezért nem kért és nem várt senkitől semmit. Lehetetlen volt közelében meg nem érezni azt a szenvedélyes odaadást, amellyel hivatásának élt, s azt a rendkívüli szeretetet, amellyel minden szép, igaz és jó iránt viseltetett. Ke-é véne költőinek, különösen Adynak minden jelentősebb alkotását könyv nélkül tudta. Azt akarta, hogy kedvenc költői mindig vele legyenek, s ezért nem a könyvespolcán, hanem emlékezetében, vagy talán inkább szívében adott nekik helyett. Emlékezőképessége e téren bámulatos volt, s ez annál meglepőbb, mert a verseket nem annyira tanulta, mint inkább a szép után szomjazó leikével szinte észrevétlenül magába szívta. Nem csoda, hogy tudásának gazdagsága s a kultúra igazi értékei iránt érzett szenvedélyes szeretete magával sodorta tanítványait is. Legigazibb tanítványa azért mégis saját gyermeke volt. Mindenekelőtt azt akarta nyújtani gyermekének, amit ő az emberi művelődés legértékesebb, legnagyobb művelő hatású kincsének tartott : a római klasszikus írók ismeretét. Még elemista volt kis fia, midőn megkezdte a latin nyelv tanulását, s 12—13 éves korában már az apa és fiú együtt olvasta Vergiliust és Horatiust. Volt valami megható abban a lázas buzgalomban, amellyel fiát, időt és fáradságot nem kímélve, a klasszikusok világába mind beljebb és beljebb vezette. S midőn egy alkalommal eljárásának helyességét illetőleg kételyeimet fejeztem ki, azt válaszolta : A klasszikusok tanítása ellen lehet bőven hozni fel érveket, amelyek esetleg értelmileg helytállók is, de én mégsem fogadom el ezeket, mert érzéseim mást mondanak. Van abban valami elgondolkodtató, hogy ő a magyar-német szakos tanár, mielőtt a modern kultúra kincseit feltárta volna fia előtt, az örök klasszikus forráshoz vezette el. S talán igaza is volt,
