Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 1. szám - Burián László: Imádságra nevelés a vallástanításban
Burián László : Imádságra nevelés a vallásianításban 5 ha megértetjük, hogy nagyobb munkateljesítményt éppen a rendszeres imaélet biztosítja. Isten jelenlétét érzi a gyermekkorban helyesen nevelt ifjú a természetben, lelkiismeretében, így az imádságban is. Az ifjúkor gyakori imádsága a kérő ima mellett a bűnvalló ima is. Tehát látjuk, hogy lélektanilag adva van az ifjú lelkében is az imádság minden feltétele. Az imára nevelés feladatát csak akkor oldhatjuk meg helyesen, ha először megvizsgáljuk a keresztyén imádkozás indítékait és akadályait. Imádságra serkentő az önfenntartás ténye. Minél több küzdelemmel jár az élet, minél nagyobbak az anyagi gondok, annál jobban erősödik az imádság utáni vágy. Hasonlóképpen hirtelen támadt szorult helyzet, félelem, betegség, valamilyen kívánság teljesülése utáni erős vágy mind imádságra serkentenek. Az említetteknél magasabb fok az öntökéletesítés vágya, amikor okosabbak, jobbak, kedvesebbek, inkább önmagunk urai szeretnénk lenni. A gyermekkor vége felé már kialakul a társasösztön, nem szeret egyedül lenni, társat, barátot kíván, akinek elpanaszolhassa, ha félreértések miatt szenved, ha igazságtalan bánásmód miatt kesereg. Az egyedüllétben önként adódik az örök megértő Baráttal, a szerető mennyei Atyával való bizalmas beszélgetés vágya. Az önzetlenségi ösztön készteti a gyermeket, ifjút egyaránt arra, hogy azokért imádkozzék, akiket szeret, szán, különösen hirtelen csapás, veszedelem, betegség esetében. Említésre méltó, bár alacsonyabb rendű motívum az utánzási ösztön, amikor a gyermek szüleitől ka]) kedvet az imádságra. A megszokás hatalma is imádságra késztet. A gyermek sokszor annyira megszokta az imádságot, hogy nem tud addig elaludni, amíg szokásos imádságát el nem mondotta. Utolsó és nagyon ritka indíték a háládatosság. De az imádságnak nemcsak indítékai, hanem akadályai is vannak. A gyermek, sőt nagyon sokszor az ifjú is mágikus erőt tulajdonít az imádságnak. Ha nem teljesül a kérésük, akkor csalódottságukban részben, sőt egészen is abbahagyhatják az imádkozást. Az egyik beérkező kérdőívben így ír egyik diákom : „Nem imádkoztam már nagyon régen. Nem tudok. Ügy érzem, Isten nem hallgat meg engem, mert sok minden rosszal akartam szakítani, de imádkozva nem sikerült.“ Szinte helyrehozhatatlan akadálya az imádkozásnak a szülői hajlék ima nélkülisége, amikor a gyermek úgy növekedett fel, hogy soha nem látta szüleit otthon komolyan imádkozni. De akadály a másik véglet a túlsók imádság is, mely nagyon könnyen az imádság megunását eredményezheti a gyermeknél. Példánk is van rá, egyszer az egyik gyermek így nyilatkozott: „A mennyország nem lehet jó hely, mert ott mindig imádkozni kell.“ Az imáhak vannak ellenségei is, akik gúnyolják az imádkozókat, e miatt sokan szégyenük az imádságot, sokszor ez az imádság teljes elhagyására vezet.
