Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 2. szám - Megjegyzések
48 Megjegyzések. többségünk megelégedésére és a magunk korának követelményei szerint meg nem oldottuk. Kolozsvár. Brüll Emanuel. A túlterhelés kérdéséhez. írunk és beszélünk ismét a túlterhelésről. Ezeknek a megnyilatkozásoknak nem lesz ugyan sok foganatjuk, mégis hasznosak lehetnek, ha tekintetbe fogják venni majd a mostani világégés után okvetlenül és elkerülhetetlenül hekövetkező újabb iskolareformoknál. A Szemle januári számában is két igen figyelemreméltó cikket olvashattunk a túlterhelés kérdéséről. Logikai sorrendben előbb a Sarkadi Nagy János dr. cikkével kell foglalkoznunk, hiszen ha nincs túlterhelés, akkor minden további okoskodás és cikkezés feleslegessé válik. Megvallom : nagy szeget ütött a fejembe Sarkadi Nagy kollégánk cikke. Napokig nem hagyott nyugodni a gondolat : hátha valóban nincs is túlterhelés? Hátha csak az aggodalmaskodó szülők, az elkényeztetett csemetéket túlontúl tutújgató nevelők képzeletében él a túlterhelés? Hiszen valóban igaz : nem sokszor találkozunk munkában megrokkant diákokkal, s valóban a tanulmányi eredmények és a sportteljesítmények javulásáról beszélnek az Évkönyvek. Ezek pedig nem a hanyatlásnak a jelei! Azután megpróbáltam, minden vitatkozás szokása szerint, a Sarkadi Nagy János szubjektív véleményével szemben a magam természetesen szintén csal; szubjektív véleményét igazolni. És végül csak nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy igenis van túlterhelés. Nálam bizony sokszor szoktak a szülők és a diákok is panaszkodni, hogy sok a munka. Sőt, ami szerintem sokkal veszedelmesebb : azt szokták mondani, hogy nem is foghatunk hozzá komolyan, mért jól úgysem tudnánk elvégezni. Mint három diákgyermek apja is igazolhatom, hogy a délelőtti hat tanítási óra után két kisebbik gyermekem (a nagyobbikat nem látom,, mert az internátusba jár délutánonként tanulni) azonnal ebéd után hozzáfog a másnapi lecke feldolgozásához és naponta legalább 3—4 órát ül a könyv és füzet mellett. Tapasztalom azt is, mondják a többi tanárok is, hogy a diák az ötödik és hatodik órában olyan, mint a kifacsart citrom : fáradt és hasznavehetetlen. Mert bizony a mai modern tanítás mellett a diák nem olvashat regényt, miután a felelőket kiszólította a tanár, hanem az óra első percétől az utolsóig résen kell lennie, hiszen az új anyag feldolgozásánál épúgy minden pillanatban rákerülhet a sor, mint feleltetés közben. Nem hiszem, hogy ez a napi 6—10 órás szellemi készenlét ne viselné meg a diákok idegeit! Csak legfeljebb nem jövünk rá hirtelen. Mint ahogy a magasugró világrekorderről is 40 éves korában szokott kisülni, hogy nem is bajnok, hanem súlyosan szívbajos^ nyomorék. És vájjon, nem túlterhelésre mutat az, hogy panaszkodunk : a diák.nem szeret olvasni, a diák nem érdeklődik semmi után, főszenvedélye a futball, főolvasmánya a zöld sportújság? Igen, mert a diák természetesen nem akar megrokkanni és védekezik a maga módján. Legnagyobb részük nem ér rá érdeklődni a tantárgyakon kívül semmi után, mert nem jut már az érdeklődésre, az elmélyülésre idege. Ezért van válságban az Önképzőkör, a cserkészet, ezért ideges jellegű az ifjúsági egyesületek élete. Vájjon nem szoktunk-e panaszkodni a mai kor fiatalságára sokszor teljes joggal? És vájjon nem éppen az iskola módszere szoktatja rá a mi mai fiatalságunkat a felületességre, kapkodásra, befolyásolhatóságra? A Sarkadi Nagy János cikkének a végefelé találunk olyan részletet, amely szintén a meglevő túlterhelést látszik igazolni. Nagyon sokunk részéről nem fogja cikkírót az ósdiság vádja érni azért, mert kívánatosnak tartaná az egyéni munkához való szoktatást. De, vájjon, mi lenne akkor, ha mindazt, amit ma a tanár a diák szájába rág, a diáknak sajátmagának kellene feldolgoznia ? Ha nem szednék ki helyette a szavakat, nem fordítanának az új anyag feldolgozására több időt, mint a számonkérésre, nem készítenék elő a házi feladatok kidolgozását, nem olvasnák el a tanórákon még a kötelező olvasmányok egy részét is?
