Protestáns Tanügyi Szemle, 1941

1941 / 2. szám - Kövendi Dénes: A túlterhelés kérdéséhez

11

Körendi Dénes : A túlterhelés kérdéséhez.

jobban! — „ez áll legmesszebb az élettől“. „Hányán vettük hasznát az algebrának?“ „A trigonometriának sincs sok jelentősége; a diff integrál-számítást meg minden körülmények közt el kell hagyni

Szinte restelljük bevallani, hogy hajdan szünidőben kedves szórakozásunk voit szóbeli egyenletek megoldása. Ügy látszik, az „élet“-tői igen távol estünk. Dehát nem a kultúrában való önzetlen gyönyörűségre akar nevelni a gimnázium? Nem olyan szellemi vezetőréteget akarnak-e, amely az irodalom és művészet szeretető mellett abban a belátásban is gyönyörűséget talál, hogy a természet jelenségei matematikai, tehát logikai törvénvek szerint folynak-e? Finnek belátásától megfosztani annyi, mint a fizika-tanításból a lelket, szellemet kivonni. Mi, akik még a régi szellemben nevelődtünk, csodálkozva kérdezzük : hogyan lehet trigionometria nélkül fizikái értelmesen tanítani? S a differenciál-integrál-számítás egyrészt igen érdekes, másrészt a fizika-tanítást sok esetben megkönnyíti és mélyebb belátást nyújt. (Colerus könyveit bátorkodunk Törös dr. figyelmébe ajánlani!)

S ami a százalékszámítást illeti, először is értelmes ember, ha egyszer megtanulta, sohse felejti el. S a magyar fajt elvégre nem a gimnázium van hivatva kereskedelmi pályára nevelni. Azt lehet mondani : sok a gimnázium, túlsokan járnak gimnáziumba. De ezen nem a gimnázium szellemi nívójának leszállításával, hanem a gimnáziumok és keresk. iskolák arányának helyesebb megállapításával; esetleg, mint néhány intézetben már megtörtént, a gimnázium keretében az V.-től kezdve kereskedelmi tagozat felállításával segíthetünk. A gimnáziumban pedig küzdj ünk a magyar társadalom d/-úri fel fogása ellen, mely bizonyos pályákat nem tart ,,úri“-aknak, — ellentétben az európai felfogással.

*

Nem osztozunk Nagy Miklós kartársunknak a második modern nyelvet illető aggályaiban. Ha a követelményeket nem feszítjük túl, nem okoz ez az értelmes tanulónak megterhelést. Mondjunk azonban le végre arról az ábrándról, hogy' a gimnázium beszélni megtaníthat valamely idegen nyelvet. (Ezzel nem azt mondjuk, hogy a beszéd- gyakorlatok — okkal-móddal — feleslegesek ; a latinban is hasznosak.) A főcél az legyen, hogy' — biztos nyelvtani alapvetéssel — idegen nyelven írott szépirodalmi s tudomány'os műveket olvasni tudjanak tanítványaink. Mindenki tapasztalhatta, hogy' ha pl. németül intenzíven olvasott, Németországba kerülve, az egyetemi előadásokat már első nap megértette, s a társalgásba is belejött 1—2 hónap alatt. Aki ellenben alapos nyelvtani ismeretek nélkül csevegni tanult, az mindig tanácstalanul áll idegen szövegek finomabb árnyalataival szemben, amiről a modern nyelvekből készült „műfordítások“ gyakran tanúskodnak. Német nyelvtudás nélkül semmiféle pályán, ha komolyan képezni akarjuk magunkat, meg sem moccanhatunk. Viszont egészségtelen volna, ha csak a német szellem felé orientálódnánk. Bölcs dolog tehát az V.-től, a görög mellett fakul-