Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Dr. Sarkady László: A sport káros hatása az iskolában
Dr. Sarkady László : A sport káros hatása az iskolában 351 kell, amiből viszont következik, hogy a futás a tüdőnek és szívnek legjobb erősítője. Ez a fiatal fejlődő szervezet számára a legcélszerűbb testmozgás, éppen a légzőszervekre és a szívre gyakorolt hatás alapján. A futás azonkívül izom- és idegmunka is. Ezen sportnál az izom nem mennyiségileg, hanem minőségileg fejlődik. A szív megterhelése a legnagyobb, márpedig a szívet trenírozással sem lehet hozzászoktatni a megerőltető munkához. Látjuk ezt a hosszútávfutásnál (marathoni futás), ahol a legjobban trenírozott futó is kimerül a teljes távolság lefutás után. A szív mellett a vérkeringés, a légzés, az izomzat, a vesék (vér, fehérje megjelenése a vizeletben) és az idegrendszer kimerülése mind olyan állapotot teremtenek, amely a serdülő szervezetnek könnyen ártalmára lehet. E sportot tehát gyermekeknek egyáltalán nem ajánlhatjuk. A rövid távfutás még bizonyos mértékig megengedhető, mert kiváló tüdőgimnasztika, ahol az egész légzőfelület munkában van, és így a tüdők átszellőzése tökéletes. A sportszerű gyaloglás igen nehéz munkateljesítmény. Ez a sportág, mely egyébként is kizárólag a felnőttek sportja, egyáltalán nem ajánlható a gyermekeknek. Az ugrósportok valamennyi fajtájánál (magas-, táv-, rúd-, hármasugrás) a veleszületett testi alkalmasság a döntő. Fontos alapkellék itt a csontváz alkalmatossága és az izomzat rugalmassága. Veszélyt csupán az ugrásnál előforduló sérülések jelenthetnek (ficamok, esetleg törések). Az ugrósportokban való versenyzés azonban egyoldalúságra vezet, miután csak egy izomcsoportot erősít és fejleszt. A dobósportok, mint a diszkosz-, súly-, gerely-, kalapácsdobás, már sokoldalúbbak, mert a láb, törzs, has és váll izomzatát egyformán igénybe veszik. Ezek az iskoláskorban csak kivételes esetekben jöhetnek számításba. Orvosi szempontból az ugró- és dobósport csupán mint izomerősítő gyakorlat engedhető meg. Hibáztatnunk kell azonban azt a sportolást, melynek egyedüli célja a rekordra való törekvés, a már elért eredmények néhány centiméterrel való túlszárnyalása. A rekordra való törekvésnek nem szabad öncéllá válnia, az ilyen sportolás egyoldalúságra vezet. Az összetett versenyek, ha céljuk nem rekord-megdöntés, a test sokoldalú képességét nagyban emelik, és az igazi sportolásnak tulajdonképpen ebben az irányban kellene haladnia. Ezt az elvet kívánja hangsúlyozni a német sportjelvény megalapítása is: e szerint „az átlagos, de több sportágban elért eredmény a fontos és méltánylandó“. A németek felfogása az, hogy a rekordokra való törekvést csak néhány kiváltságosnak szabad megengedni. A vízisportok közül az úszás, a vízipoló és az evezés jöhet számításba. Az úszás elsőrendű légzési gyakorlat. A mozdulatokból folyik, hogy a tüdő minden része átszellőződik, s így ezt a sportot a tüdő legjobb tornájának tekinthetjük. A test minden izomcsoportját fejleszti, erősíti, főként azonban a végtagokét. Ez a sport tehát az egészséges szervezet sokoldalú erősítője, edzője. Azt hiszem, érdemes
