Protestáns Tanügyi Szemle, 1941

1941 / 2. szám - Oppel Imre: A rekonstruálás lényege és módszere

Oppel Imre : J rekonstruálás lényege és módszere.

Nem az egyes tantárgyak tudása a végcél. Nem az a fontos, hogy jól tudja a gyermek az egyszeregyet, tudjon gyököt vonni, értse a differenciál- és integrál-számítást, vagy hogy tökéletesen ismerje a történelmet évszámokban és eseményekben, hogy kívülről tudja elszavalni Petőfi összes költeményeit, hogy le tudja vezetni a fizika törvényeit, vagy hogy elsőrendű légtornász legyen, hogy ötvenszer tudja megcsinálni a haskelepfellendülést, vagy hogy esetleg jól tudjon rajzolni és festeni! Mindez csak eszköz. Eszközök halmaza annak a komoly végcélnak az érdekében, hogy a reánkbízott gyermekseregből egészséges testű, bátor, öntudatos, egyeneslelkű jellemet, minél élesebb elmét, minél nemesebben érző lelket, minden ideális ingerre reagálni tudó egyéniséget, szépet és tudományt kedvelő, az emberiség javára dolgozni tudó és akaró, gondolatait, érzéseit tettekben, írásban és rajzban kifejezni tudó, általánosan és igazán művelt, hazafias ifjúságot neveljünk.

Az egyes tantárgyakból annyit adjunk •— se többet, se kevesebbet —, mint amennyi ezen közös célok elérésére szükséges. És úgy adjuk, hogy a többi tantárgyakkal egyetemben harmonikus egészet alkossanak.

A gyermeki lélek nevelésében, műveltségének fejlesztésében, a matematika és a nyelvek mellett teljesen egyenlő fontosságú szerepe van a rajz tanításának is. A középiskolai tantárgyakból álló nagy zenekarban a rajznak is megvan a maga fontos és nélkülözhetetlen helye. Az egységes harmónia, a teljes összhang, a színezés, az erő, a hatás tekintetében kell, hogy a rajz tényleg azt a helyet töltse be, azt a hangszert és szólamot játssza, amit az előbb említett végcél megkövetel.

Ennek a szólamnak a célja pedig nem az imitativ rajzolás elsajátítása, nem is a nagy vagy kis térformák rajzoltatása által megszerzett perspektivikus tisztánlátás, vagy a helyes térszemlélet, sem a tervezésben való kellő jártasság megszerzése, sem egy csendéletnek, vagy tájképnek, vagy akár egy emberi alaknak megrajzolása, még csak nem is az általánosan hangoztatott, helyes látásra és a mü- ízlésre való nevelés. Ez mind csak szükséges részlet, csak alapismeret és segédeszköz a végcél elérésére.

A tulajdonképpeni rajzi végcél: érzéseinknek, gondolatainknak szabatos kifejezése rajzban, tónusban, színekben. Ez a végcél magában- foglalja az összes, fent felsorolt rajztanítási ágazatokat. Rajzi szempontból ez a végcél tehát ugyanaz, mint irodalmi szempontból a gondolatnak szavakkal és írásban való szabatos kifejezése, vagy a tornánál a test és lélek harmonikus fejlesztése.

Eme rajzi végcél elérésére a rajz tanításának kettős mederben kell folynia.

Az egyik folyamat azoknak a gyakorlati eszközöknek, elméleti ismereteknek megtanítása, amelyek segítségével a keletkezett gondolatokat rajzban helyesen ki tudjuk majd fejezni, -— a másik pedig annak a képességnek fejlesztése, hogy agyunkban rajzi gondolatok