Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 9. szám - Csanády Sándor: Szoborfaragók
I 218 Csanády Sándor: Szoborfaragók. Nagyjaink ismertetésénél ezért fontos helye van az iskolában is Széchenyinek, de múlttá merevíteni alakját ott sem szabad, sőt a körülmények adottságai mellett, olyan tanítást kell a tanulónak nyernie Széchenyitől, hogy az majdan alapját képezze a teljes Széchenyi-ismeretnek, amellyel minden felnőtt magyar embernek bírnia kell. Azonban itt is téves szempontot követünk Széchenyi megismerésében. Leghamarabb a Kossuth—Széchenyi párhuzamot szoktuk előkapkodni, és vitatjuk, melyiknek volt igaza, melyik tévedett, melyik volt nagyobb, s aztán az egyiket a másik fölé emeljük, pedig ha történetesen nem egy korban élnek, ma senkinek sem jutna eszébe, hogy Kossuth dicsőségét Széchenyi hibáztatásá- val növelje, vagy fordítva. Az igrzság az, hogy Széchenyi létünk és fennmaradásunk feltételének hibáink levetkőzését, jó erőink kifejtését tartotta, hogy így szellemiekben és anyagiakban gazdagok legyünk, azaz : erősek, hatalmasok. Ehhez azonban becsületes munka és férfias helytállás kell, amint alább kifejtjük. Nincsen azonban ez ma sem másként. Csak pártpolitikai történetszemlélet talál ellentétet Széchenyi államférfiúi hitvallása és Kossuth programmja között, akinek személye és politikai elve jelentette történelmünk folyamán a mohácsi vész óta legvilágosabban azt a törekvést és minden magyai lelke mélyén élő vágyat, amit ma modern szóval nemzeti öncélúságnak nevezünk. Kossuth harcának lényege és célja a magyar államiságnak minden idegen hatalomtól való független kialakítása. Valljuk meg őszintén, ma is ez törekvésünk, és ez után sóhajtunk. Ezt érezte meg a 48-as évek minden magyarja, s ezért fogadta be Kossuthot olyan mélyen a szívébe a magyar nép, és ezért jelentette, s jelenti ma is Kossuth neve az ország függetlenségének és magyar voltának fogalmát. Széchenyi és Kossuth elvei nemhogy nem ellentétesek, de kiegészítik egymásj;, sőt mindkettőnek az útját meg kell járnunk, hogy hazánkat, országunkat, népünket és fajunkat fenntarthassuk. Szerencsétlen és végzetes körülmények, a forrongó idők adottságai — melyekben Európa nagy eszmeáramlatai, a kortársak harci kedve egyaránt ható tényezők voltak — hozták magukkal, hogy Széchenyi és Kossuth ellentétes pólusokra kerültek. Szakítanunk kell ezzel a téves és hamis tanítással. A két nagy embert egymás mellé kell állítanunk, mert egyformán nagy és jóhiszemű mindkettő, s kettejük programmja együtt jelent csak egészet és magyar jövőt. Csak az időbeliség azonossága teremtette meg az alkalmat a Széchenyi—Kossuth „ellentét“-re. Ha a költő Zrínyi és Deák Ferenc egyidőben élnek, hasonló ellentét robbant volna ki amannak intranzigens magyar álláspontja és emennek az uralkodóval szemben való becsületes és jóhiszemű magatartása között. De mert századok választják el őket, senkinek sem jut eszébe egymással mérni a kettőt, ellentétet keresni közöttük, vagy az egyik rovására igazolni a másikat. . A másik nagy baj, hogy bár Széchenyi könyveit a nemzet JÉ
