Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 8. szám - Dr. Vetéssy Géza: Egységes osztályszellem és életközösség kialakítása az osztályban
212 Dr. Vetéssy Géza : Egységes osztály szellem kialakítása. A diák becsülete azon fordul meg, hogy osztálytársai miképpen vélekednek róla. Dicsérik, ha viselkedése megfelel a közösség érdekeinek, elítélik, ha vét a közösség érdekei ellen. Ha az osztály valamelyik tagja társainál nagyobb testi erejével, szellemi felkészültségével, vagy valamilyen, a közösség érdekeit szolgáló cselekedetével megnyerte az osztály tetszését, vezéregyéniséggé lesz. Tetszése szerint uralkodik a közhangulaton, és az egész osztály szelleme attól függ, hogy az osztály hány tagja ismerte el egyéniségét utánozandó példaképnek. Az egyik osztály legtöbbre becsüli a talpraesett, bátor fiút, másik a nagyhangú száj hőst, vagy a j ólképzett sportembert, a harmadik az illedelmes, szorgalmas és mindig szolgálatrakész „jó tanuló“-t. Nagy szerencse tehát az egész osztály közszellemére, ha ez a vezér- egyéniség erkölcsi jellem is, nem pedig csak szájaskodó, üresfejü nép vezér! Ezek a vezéregyéniségek már nem a saját maguk énjének bezárt világában élnek, hanem társaiknál fejlettebb akaratukkal már lendítő hatással vannak a közösség kialakítására. Ezek gyorsabban megértik a tanár nemes törekvéseit, átveszik azokat és példájukkal közvetítik az osztály többi tagja számára. Példájuk — a lényükből kiáradó szuggesztív hatás következtében—ragadós. Hatásukra—egyéniségük természete szerint -— megindulhat az osztályban az egymást segítő, gyengébbeket gyámolító munka, szorgalmasan együtt dolgozó munkaközösség, vagy széthúzás, közöny és hangoskodó munkakerülés. e) A homogén egységgé válás már említett eszközei: együttélés, lelki rokonság, hajlam, ösztön, utánzás, alkalmazkodás, szuggesz- tión alapuló kiegyenlítődés és tekintélyi elv hatása alatt azután felébred a közösség minden tagjában az elrendezodésnekhizonyosérzése. Az egyén érzi magában a hajlamot, hogy egy nagyobb egységnek, egy osztálynak akar a tagja lenni. Ez az elrendeződés, beilleszkedés természetesen súrlódásokkal jár. Nagyon jól megvilágítja ezt a folyamatot egy találó schoppenhaue rí hasonlat a megfagyni készülő sündisznókról. Ezek egy hideg téli napon egészen közel bújtak egymáshoz, hogy magukat a fagyástól így megóvják. Azonban nemsokára megérezték egymás tüskéinek a szúrását, amitől széjjelugrottak. De az újabb hideg ismét összehozta őket. Ez a folyamat mindaddig folytatódott, amíg meg nem találták azt a bizonyos távolságot, amelyben egyaránt érezték a meleg jótékony hatását, de meg voltak kímélve a tüskék szúrásától is. Ugyanez az eset az emberi közösségek kialakulásánál is. Minden emberrel veleszületik a szociális énje mellett valami antiszociális hajlandóság is, amely arra készteti, hogy másokon — ha lehet — diadalmaskodjék. Amilyen mértékben sikerül ezt az antiszociális ént háttérbe szorítani, olyan mértékben válik valósággá a közösség kialakulása. Ezért egy osztályban egyesült tanulók, egy bizonyos fokig nem teljes egyéniségek többé, mert egy csoport csak redukált éneket foglalhat magában. Ez a redukció pedig az új helyzethez való alkalmazkodásban áll. Az osztályban élő tanuló feladata beleillesz-
