Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 8. szám - Dr. Vetéssy Géza: Egységes osztályszellem és életközösség kialakítása az osztályban
Dr. Vetéssy Géza : Egységes osztály szellem kialakítása. 207 Olyan életközösség, melynek életnyilvánulásai — mint nemzetnevelő hatótényezők — felhasználhatók az egész nemzet nevelésügyének szolgálatára. A gyermek mikor befejezte életének hatodik esztendejét, mint tanköteles egyén tagja lesz az ország valamelyik elemi iskolája első osztályának. Egymás mellé kerül a sok egymás előtt is nagyrészben ismeretlen gyermek, akik eddig egymásról esetleg semmit, vagy csak nagyon keveset tudtak. Mindegyik egy-egy zárt külön világ, a Mindenható bölcs rendelése szerint külön-külön egyéniség. Egyetlen közös tulajdonságuk van még most, s ez is külső körülménytől függ : mindnyájan tanköteles korba jutottak, s ezért kerültek egymás mellé. Majdnem ugyanez a helyzet a középiskola első osztályában is. Itt is nagyrészt egymás előtt is ismeretlen egyedek kerülnek össze, hogy tagjai legyenek előttük addig ismeretlen közösségnek, a középiskola első osztályának. Attól a pillanattól kezdve azonban, ahogy belép az osztályterem ajtaján, s mint a gyermekeknek a tömege osztályt alakít, alakot nyer, akkor többé nem puszta gyülekezése, csoportja az individuumoknak, hanem előáll egy egészen új fogalom, valami sokarcú összetettség : a közösség. Ebben a közösségben az egyének nem mondtak le tulajdon létezésükről, de nem is csupán egy tömeget, emberhalmazt képeznek, hanem előállt az osztály, ami nem más, — mint az egyeseknek az összessége. Egy különálló kollektív létező tehát az osztály, amely azonban a bekerülésük pillanatában még egymástól független egyéni létezőkre van felépítve. Hasonlíthatjuk az osztályt egy erdőhöz, amely nem csupán a fák halmazából áll, hanem van valami karakterisztikus ismertetőjele, ami az egyes fákból hiányzik, de az erdő fogalmában már benne van. Ahogy a gyermek bekerül ebbe a közösségbe, mindjárt valami sorstársi érzés fejlődik ki a lelkében. Háttérbe szorul benne az ,,én“, és helyette a „mi“ fogalma lép előtérbe. A „mi“ tudatának élménnyé erősödését nagy mértékben elősegíti az a körülmény, hogy a tanító vagy tanár már nem az „övé“, az ő tanítója, tanára, hanem a „mi“ tanítónk, vagy a „mi“ tanárunk. Ugyanezt az érzést erősítik meg lelkében az egész osztályhoz intézett, tehát a mindenkinek szóló ilyen utasítások : „Álljatok fel!“, „Üljetek le!“, „Figyeljetek!“ stb. Az osztályban tehát rövid idő alatt kifejlődik egy „egymással és egymásért“ érzés. Ez az érzés vezet azután a kölcsönös viszonyra és a kölcsönös cselekedetekre. Ez a kölcsönös viszony azonban nagy mértékben függ az egyesültek természetétől, számától, továbbá a környezettől, ahonnan ide kerültek. Egyszóval függ az osztály összetételétől. Állítsuk egy percre magunk elé osztályainkat, s vizsgáljuk meg kissé mélyebben ezt a sokarcú közösséget. Egy osztály jelenik meg előttünk, de annak mind a negyven vagy ötven tagja külön-külön egyéniség. Magán hordozza származásának, eddigi életkörülményeinek minden letörölhetetlen jegyét. Egymás mellé kerül benne a szerényen meghúzódó, szeméből tiszteletet sugárzó falusi gazdagyermek,
