Protestáns Tanügyi Szemle, 1941

1941 / 7. szám - Sípos Mária: A gazdasági és társadalmi ismeretek a gimnáziumban

178 Sípos Mária : A gazdasági ás társadalmi ismeretek a gimnáziumban.

erkölcsi érzések: a részvét, a segítés, az egy célra törekvés, az önzetlenség, a közösségbe való beilleszkedés, a köz szolgálata. Utóbbi gondolatnál figyelmébe ajánljuk a tanulóknak az örök időszerű Széchenyi szavait: „Mit ér azon férj, kinek felesége szép és hű, gyermekei vidorak s erősek, de ki a közjóra nézve süket és vak, s hazája előmenetele lelkét éppen úgy nem deríti, mint annak hátramaradásán nem pirul?“ (Hitel. Id. m. 79. o.) Hivatkozunk a március 31-én a rádióban elhangzott kormánynyilatkozatra, mely ugyancsak szociális érzésből kiindulva egészséges falusi lakások építését tervezi, mert a jó munka első feltétele az egészséges munkás. Széchenyinek is többször hangoztatott kívánsága ez. (Önismeret. 1857. Id. m. 414—423. o. és Pesti por és sár. 275—278. o.)

Egy gyárlátogatásnak viszont az elmélet realizálásán kívül elsősorban az a nagy haszna van, hogy a tanulók látva a munkamegosztásban dolgozók kemény és sokszor verejtékes munkáját, megbecsülnek majd mindennemű munkát és hasznos foglalkozást. Készséggel mutatták meg a Debreceni Vas- és Rézbútorg^árat, a Hajlított Bútorgyárat, a Benyáts-féle szövőgyárat.

Ha ezek után felolvassuk Széchenyi következő szavait: „A szív tehetségit kifejteni, kiképezni, nemesíteni legfőbb tiszt; mert ember, ki nem érez, ki embertársa sőt minden érző lény bajain nem olvadoz, s ki keblében nem hord vágyat e bajokat Örömmel váltani fel, vagy azok megszüntetésére, vagy ha ez teljességgel nem lehetne, legalább lehető legnagyobb enyhítésére törekedni ereje szerint, az még az oktalan állatnál is alantibb, mert legszebb tulajdonát, mellyel ez nem bír, parlagon hagyja.“ (Kelet népe. Id. m. 299—300. o.) Ismétlem, e szavak után lehetetlen, hogy fel ne ébredjen a tanulókban a közösség jólétéért, a nemzet gyarapodásáért való egyéni felelősségérzetük. Ezt soha jobban nem kellett hangsúlyoznunk, mint a mai sorsdöntő időkben. És, ha csak azt megtanulják a tanulók, hogy az ember nem felelőtlenül élő individuum, hanem egy nagy társadalmi és gazdasági közösség tagja, akinek lelkiismeretes munkával, közért érzett felelősséggel kell dolgoznia, akinek sorsa a közösség sorsához van kötve, s akinek kötelességteljesítésétől viszont talán százak, vagy ezrek sorsa függ, már nem hiába tanulták ezt a tantárgyat! Ezt mondják a Bészl. Utas.-ok : „Tárgyunk a gazdasági kapcsolatok feltárásával meggyőzi a tanulókat az egyéni sorsoknak egymással és a nemzet sorsával való összefüggéséről, felkelti érdeklődését a közösség ügyei iránt és erősíti társas együttérzését.“ (I. 111-—112. o.)

A mindenkiben ott szunnyadó önző egoizmust így a tanulókban egy magasabbrendű állampolgári életeszmény váltja fel, melynek formulázása Mussolini: A fasizmus doktrinája c. munkájában így hangzik: „A fasizmus embere egyén, amely egyben nemzet is és haza, erkölcsi törvény, mely egyéneket és nemzedékeket fog össze egy hagyományban és egy küldetésben, amely elfojtja az élvezet szűkös kereteibe zárt élet ösztönét, hogy a kötelességben teremtsen meg egy felsőbbrendű, az idő és tér korlátáitól nem kötött életet,