Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 4. szám - Dr. Hamvas Gyula: Gondolatok a pedagógia és a művészet összefüggéseiből
92 Dr. Hamvas Gtfula : Gondolatok a pedagógia cs a művészet összefüggéseiből. gógus előtt, hogy a darab milyen lelki irányzatot képvisel, mi az igazi célja, és a mi darab várható morális hatása. A tanárt érdekelnie kell a megoldás mikéntjének is. A szerkezet sok meglepő tanulságot nyújt majdani rendezői tevékenységében, de mélységesen hatni fog a pedagógusra és jellemformálóra a színdarab alakjainak jelleme, a személyek jellemének összetétele, ösztöneik, szenvedélyeik, indulataik alakulása, cselekménybeli helyük, elrendezésük. Mindez a tanári jövő egy-egy ismeretlen fordulatánál, a tanári munka tarka életrendjében bizonyosan előjön, jelentkezni fog, és az egykor leszűrt hatások új csillogó, élő, beszédes alkatelemei lesznek a pedagógus által nyújtott élményeknek. Harmincnál több esztendő gyakorlata mutatta meg előttünk, mi itt a lényeges, és mi a súlytalan. A színmű dialógusa és a nyelvében megnyilatkozó, művészet ragadja magával nem ritkán a közönséget, de erős benyomást kell keltenie a tanárban is. Végül fontos a mű egészének összhatása is, elmélyedés abban, hogy a pedagógus miben látja a téma súlyosságát és erkölcsi értékét. Mindez, amit itt elmondtunk, nem egy műdarab rendszeres esztétikai szemléletének kánona, rendszer-részlete, csak motívumok, alkalmak seregszemléje, melyek gondos megfigyeléséből a pedagógia mezején az ifjúság lelki élete nyer jellembeli alakulását kedvezően formáló nagyszerű hatásokat. A színdarab életében döntő befolyású tényező a színszerűség. Sokszor bukott el gyenge színszerűsége miatt klasszikus benső értékekkel bővelkedő színmű, és megfordítva is történt. Ebben a szóban : színszerüség a darab dinamikus ereje, gyújtó- képessége van leginkább kifejezve. Hogy színszerű legyen a műdarab, vagy a szerző, vagy a rendező, talán a színész azokhoz az ábrázolási formákhoz nyúl, azokat a kifejezési lehetőségeket állítja sorompóba, melyek útján a közönség a színművel összeforr, avval hasonul. Az ilyen hatások kiváltásában rendszerint oroszlánrésze van a rendezőnek, aki a darab elemzése és megértelmezése után annyi nemes ötletnek, szellemes fordulatnak a mestere, hogy méltán társszerzőnek tekinthető a maga korlátokat nem ismerő hevületével. Ezek köztudomású tények ugyan, de a részletezés minden pontja külön figyelmeztetés, mit és hol keressen a figyelő pedagógus, ki tulajdonképpen a rendező művészi képességein keresztül ismerkedik meg igazán a színpad pedagógiájával. A rendezőnek a művészetben való elmélyedése éber emlékeztető a pedagógus számára, figyelmezteti a saját hivatásbeli feladataira. Az pedig, ahogyan ugyancsak a rendező lelki közösségbe lép az előadott mű etikai és esztétikai vonatkozásaival, az egyenes utalás, hogy a tanár a gyermeki lélekfokozatok lépcsőin mit és hogyan fogjon meg egy nevelés-oktatási részlet tökéletes szellemi átadásánál.
