Protestáns Tanügyi Szemle, 1941

1941 / 4. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Jutalom és büntetés alkalmazása a nevelésben

I)r. Huhmunn Jenő : Jutalom és büntetés a nevelésben.

7!»

I la az 1938 : XIII. te.-re gondolunk, abból világosan kitűnik az is, hogy az Akadémiára csak az kerülhet, akinek jeles vagy jórendű líceumi érettségi bizonyítványa van, akkor láthatjuk egyszersmind azt is, hogy a szelekcióra a törvény megalkotói eleve gondoltak. Ha a líceumban alkalmazandó szelekcióról beszélünk, erre feltétlenül gondolnunk kell. Úgy kell tehát osztályoznunk, úgy kell a szelekciót végrehajtanunk, hogy csak az kerülhessen majd az Akadémiára, aki valóban alkalmas az ottan folytatandó tanulmányok elvégzésére, és aki egyébként is alkalmas a tanítói gályára. És itt hárul nagy felelősség a líceumok tanári testületéire. Óvatosan, lelkiismeretesen és az egyetemes nemzeti ügyet szem előtt tartva kell e kérdést megoldanunk. Mivel pedig nem minden líceum mellett lesz egyszersmind Akadémia is, azért fokozott felelősség hárul azon líceumokra is, ahol Akadémiák nem lesznek, nehogy ezek szabadítsák rá a gyengébb növendékeket az Akadémiákra.

Ha a líceumban alkalmazandó szelekció kérdését nézzük, akkor megállapíthatjuk azt, hogy :

1. a líceumban a gimnáziumból kiszelektált növendékek mindig lesznek ;

2. a szelekciót következetesen mindig alkalmaznunk kell :

3. csak az nyerjen líceumi érettségi bizonyítványt, aki a követelményeknek tényleg megfelel;

I. Akadémiára csak az juthasson és tanító csak az lehessen, akiben az arra való alkalmasság minden feltétele megvan.

A tanítóképzés reformjának és a líceum működésének második lezárt éve után vagyunk még csak. Ne.feledjük, hogy a gyakorlatban kipróbált és onnan merített legalább is nagyszámú tapasztalatra nem hivatkozhatunk. Már csak ezért is nyitott szemmel kell járnunk, fokozott lelkiismeretességgel- szelektálnunk, mert csak így emelhetjük igazán a magyar tanítói kar szellemi színvonalát.

Sopron. De. (tarai József.

Jutalom és büntétes alkalmazása a nevelésben.

Ha az ember cselekedeteit csupán erkölcsi elvek irányítanák, ha az ember valóban érkötési, eszes lény volna, mint ahogy az etikai meghatározás mondja, akkor nem volna helye a nevelésben sem jutalomnak, sem büntetésnek. Ha minden cselekedet önmagában hordaná jutalmát vagy büntetését, mint ahogy kellene, akkor nem volna szükséges alkalmazni a nevelésnek ezeket a serkentő, illetőleg fékező eszközeit, mert akkor egyedül az erkölcsi erő volna cselekedeteink rugója. Azonban sajnos, nem így van. Mindnyájan gyarló emberek vagyunk, akiket nemcsak nemes érzéseink, hanem vak ösztöneink, káros indulataink s veszedelmes szenvedélyeink is vezetnek cselekedeteinkben, s ezeknek a szabályozása és fékentartása