Protestáns Tanügyi Szemle, 1940

1940 / 12. szám - Lemle Rezső: Drámák előadása a középiskolákban

Lemle Rezső : Drámák előadása a középiskolákban. 328 álcát biztosan megtalálja, vagy a hangya országútját, amely a levél- tetvekkel borított fákhoz vezet stb., hogy egy osztály érdeklődését és megfigyelését kellő helyre tudja irányítani és megfelelőleg gyümöl­csözi etni. A tanár egyik legfontosabb munkája állandó tanácsával, útbaigazítással a tanulót önálló megfigyelésre, gyűjtésre és kísér­letekre serkenteni, önálló munkára szoktatni. Azáltal, hogy ered­ményeit állandóan számonkéri, éreztetni vele munkájának fontos ságát. Az önálló munkánál kitünően beváltak az iskolával kapcsolatos iskolai kertek, terrariumok, akváriumok és a már sok helyen beveze­tett biológiai gyakorlatok. A biológiai tanítás sok nehézségeit, ma még sokkal inkább, mint ezelőtt, csak a tanár lelkes, tervszerű, időt és fáradságot nem kímélő munkája tudja sikerrel áthidalni. Budapest. Dr. Bogsch Sándor. Drámák előadása a középiskolákban. Többször volt már vita tárgya, hogy helyes-e, ha a közép­iskola diákjai színdarabokat adnak elő az iskolában. Nem célom, hogy a mellette és az ellene szóló érveket felsorakoztassam, nem akarom eldönteni a vitát. Egy intézet életén belül ugyanis ezen a téren bizonyos hullámzás vehető észre. Ha az intézet vezetője ked­veli az ilyen előadásokat, és ha akad tanár, aki vállalkozik erre a munkára, akkor a színielőadásokat támogató érvek győznek, ellen­kező esetben... Mivel 19 esztendeig voltam az Önképzőkör tanárelnöke, és több költőnek, írónak nyilvános előadásokon való bemutatásán kívül hat egész estét betöltő színdarabot és hat előadásban különböző drámarészleteket rendeztem, természetesen ahhoz a csoporthoz tar­tozom, akik tiszteletben tartják a kedvezőtlen érveket, de több értéket találtak az előadások rendezésében. Észrevételeim tehát nem elméleti elgondolásokból fakadnak, és nincs is más célom, mint a tapasztalat eredményeinek össze­foglalása. Ha a diákokat kérdeztem : rendezzünk-e színielőadást, min­den egyes alkalommal nagy kedvvel szavaztak mellette. Sőt, a leg­több esetben ők fordultak hozzám ilyen kérelemmel. A nagy kedvnek bevallott oka, hogy egy kis változásban, szórakozásban legyen részük, és hogy az iskola munkáján kívül állók is lássák : milyen élet folyik az Önképzőkörben. És valóban, ezekben a kijelentésekben az ifjúság lelkének természetes vágya nyilatkozik meg, ami egyéb­ként általános emberi vonás. A szürke, egyhangú, sokszor robotos mindennapok mellé néha szivárványos, vagy ha úgy tetszik : déli­bábos napok is kívánkoznak, vagyis természetes vágy ez egy kevés költészet után, az életnek szebb, csillogóbb elképzelése, az életnek más íze után.

Next

/
Thumbnails
Contents