Protestáns Tanügyi Szemle, 1940

1940 / 12. szám - Dr. Evva Gabriella: Mire kell leányainkat eszméltetnünk

322 Dr. Evva Gabriella : Mire kell leányainkat eszméltetnünk: Az életcél, életpálya helyes megválasztása nemcsak egyéni- hanem mindenekelőtt elsőrangú nemzeti érdek. Kevés szülő, főként anya gondol erre, amikor gyermeke sorsdöntő lépését kellene irá­nyítania. Hiúság, elfogultság, rangkórság, előítéletek, anyagi érdek­vagy erkölcsi bátorság hiányából fakadó megalkuvás az oka annak, hogy ma annyi a lélek nélkül dolgozó ember, aki nem oda való, ahol van. Ennek ellensúlyozására sokat tehetnek az anyák, ha gyer­mekeik észbeli, vagy jellembeli megnyilvánulásait már az iskolás kor előtt, önfeledt játék közben is figyelik. Abban, hogy mivel és hogyan játszik a gyermek, fejlődésének messzire mutató lehetőségei villan­nak meg. Észre lehet ebből venni testi és szellemi mozgékonyságát, ügyességét, erejét, érdeklődését, egyéni hajlamait, egész lelki minő­ségét. Mindez lényt vet a gyermek későbbi alakulására. Más ember lesz pl. a játékaiban elmerülni tudó, mint a csak immel-ámmal játszó, vagy éppen kapkodó gyermekből. Sokat tehet az anyai gon­doskodás, ha arra irányul, hogy a már iskolába járó gyermek mun­káját szívvel-lélekkel végezze. Arra kell eszméltetni, hogy nem a bizonyítvány, az osztályzat a fontos, hanem az odaadás mértéke, amivel munkánkat végezzük ; nem az eredmény, a siker, elismerés, vagy jutalom, hanem a jószándék, a becsületes munka s az ennek tudatában járó lelki nyugalom ; az a tudat, hogy mindent megtett,. ami az erejéből telt. Amelyik gyermek ezt az irányító gondolatot teszi magáévá az iskolai évek alatt, abból kötelességtudó, az ügyért lelkesen dolgozni kész felnőtt lesz, aki a maga egyéni érdekeit min­denkor alárendeli majd a nemzet érdekeinek. A családjáért önfeláldozóan dolgozó anya minden különösebb erkölcsi oktatás nélkül is megéreztetheti gyermekével, hogy az élet nem játék, hanem komoly kötelességek láncolata, amelyre minden erőnkkel és képességeinkkel készülni kell. Különösen a mai magyar élet kíván mindenkitől: gyermektől, ifjútól, felnőttől 100%-os I munkát. Eleinte apró tennivalókkal kapcsolatban történhetik az 9 erre való szoktatás. Pl. a kis gyermek szeszélye nem találhat kibúvót I az étkezés előtti kézmosás, a napi séta, a játékai elrakása, az ille- 1 delmes köszönés stb. alól. Az iskolás gyermektől megkívánjuk, hogy | mindennél elébbvaló feladatainak idejében való elvégzése és nem a j* játék, vagy éppen a zsúrozás. A serdülő leányt vagy ifjút arra esz- H méltetjük, hogy értékelje fiatalságának erejét, de ezt csupán eszköz- I nek tekintse fajunk erősítésére. Felébresztjük bennük a tiszta családi ■ élet utáni vágyakozást ilyen életet élő férfiak-nők iránti elismerő- gj sünk gyakori kifejezésével és ilyen emberek példájára való hivat- g kozással az emelkedett szellemű, nemes jellemű élettárs keresésére B való törekvést. Ilyen irányú anyai hatás eredményezhetné a felnövő magyar ifjúság tisztultabb felfogását az élet legnagyobb kérdései­ről és adhatna ösztönzést mind a felnövő leányoknak, mind a fiúk­nak a nemzetben reájuk váró hivatás felelősséggel való betöltésére. Az erre való alkalmasság nemcsak értelmi úton kíván az anyák­tól másra át nem hárítható tennivalót. Még fontosabb a gyermekeikre

Next

/
Thumbnails
Contents