Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 11. szám - Dr. Horkay László: A református tanár és hivatása
Dr. Horkay László : A református tanár és hivatása. 295 nyég, hogy 6 nap vagy 6 millió esztendő alatt fejlett-e ez a világ Isten akaratából mai fej lett .alakj ára, hanem az a lényeg, hogy a teremtett ember hódolattal boruljon le Teremtője előtt, s az egész életet azzal a felelősséggel hordozza, mint aki sáfárságba kapta ezt az életet Urától. Mert mint Tankó Béla olyan szépen fogalmazza meg legújabb könyvében :2,,a hit nem metafizikai elmélkedés, nem éldelgő szemlélődés... vallásos nem az, aki csodaszépen tud beszélni Istenről, hanem az, aki. . . képes eszközévé tenni magát egy magasabb élet áramlásának, amelyet szemtől-szembe megélni e világ legcsodálatosabb tapasztalata, mert a legéletformálóbb erő“. Schleiermacher, a nagy teológus, annakidején híres müvében, a Reden-ben mikor nagy szeretettel beszél a vallást lenéző műveltekhez, azt mondja, „ha csupán a vallási tantételeket és véleményeket tartjátok szem előtt, úgy még éppen nem ismeritek magát a vallást, s amit lenéztek, az nem a vallás“. Ma is ezt mondhatnék : tanáraink nem ismerik eléggé a keresztyén hit lényegét, s nem látják, hogy a keresztyén hit szempontjából nem lényeges, hogy Mózes a kősziklából egy pálca érintésével fakasztott-e vizet vagy nem, mégcsak nem is az, hogy a Veres-tengeren való átkelés a természettudomány helyes megvilágításában valójában hogyan is történt, hiszen ezek a dolgok képezhetik ugyan megbeszélés, sőt vita tárgyát is, de a vallást magát és annak lényegét igazán nem érintik. A vallás lélek- és életformáló drága ajándék, amelyből boldog, ha valaki részesedett, de ha részesedett belőle, boldogan kell hogy azt átszármaztassa másokra is. Ha azonban valaki a vallásnak igazi értékét vagy egyáltalán nem, vagy fogyatékosán ismeri, nem csoda, ha lelkében nincs vágy ennek az értéknek másokkal való közlésére. Világosan látta és exponálta a problémát Soós Béla a Tanár- egyesület 1938. évi közgyűlésén tartott előadásában: „Hogyanlehet bevonni református kartársainkat a hitéleti nevelés munkájába?“ Nagyon helyesen látta, hogy a probléma megoldása tulajdonképpen az, hogy „a tanárt nem az ifjúság «hitéleti nevelésébe» kell belevonni, hanem a Krisztussal való közösségbe“. Hangoztatta az egyetemes egyház hivatását s egyben mulasztását is e téren. Szava azonban a pusztába kiáltott; történni azóta sem történt semmi ez égető és fontos kérdésben. Időnként ugyan nagy jóakaratúan elővesszük a kérdést így év elején, hogy a tanári kar hogyan is segítsen a vallástanáron a hitélet és a vallásos nevelés nagyjelentőségű kérdésében, de nem látjuk be, hogy itt nem arról van szó, hogy egy-egy szép mondattal az órán segítsünk a vallástanárnak, támogassuk alá egy-egy természettudományi vagy irodalmi odabökéssel a vallásnak ingadozó épületét. 2 A világnézet kérdése és a református elvek. 47. o. Olyan könyv ez, melyet a legaprólékosabban kellene áttanulmányoznia minden református tanárnak. Szerző a könyvben foglalt előadásokat tanárjelöltek előtt tartotta, tehát elsősorban tanároknak szánta.
