Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 10. szám - Hazai irodalom
284 Hazai irodaiam. szinte plasztikus vonásokban Asztalos Miklós adja. Ennyit minden magyarnak. főleg is iskolázott magyarnak tudnia kell hazánk legszebb, legértékes'ebb területéről. Erdély földje és népe Rónai András írásában elevenedik meg előttünk. Csak a szakavatottak tudják értékelni Rónai András, az Államtudományi Intézet igazgatójának munkáját. Trianon bilincseit Teleki Pál grófnak és munkatársainak az ő számításai, térképei segítségével sikerült széttépni ; hiszen a román kérdés, a néprajz legalaposabb ismerője boldogult Győrffy István professzor mellett. Amire tanári szempontokból szükségünk van, mindazt megtaláljuk itt, azért fel is kell használnunk nemcsak a földrajzban, hanem az összes nemzeti tárgyakban. Gergely Pál a székely nép jókedvét, humorát mutatja pár vonásban, kikapott képben ; hiszen kimeríthetetlen az, mint az Óceánok vize. Nevelői szempontból minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy örök. tartós kötelékek keletkezzenek az erdélyi és a többi magyar területek, ifjúsága között. Ennek ápolására pompás eszköz ,,A mi Erdélyünk“. Használjuk fel ezért. Dr. Horváth Károly. Falui'ól-falura, házról-házra. Gyűjtötte, rajzolta és írta : Csete Balázs. Második bővített kiadás. Budapest, Í940. 8°. 168 1. Ara : 4-50 P. Csete Balázs, ha jól tudom, az Alföld gyermeke, de az osztatlan és egységes magyar föld szerelmese. Könyvét a magyar ifjúságnak ajánlja, hogy szeresse a magyar földet, a magyar népet és a magyar szépet. Katonakorában, mint hadifogoly a Turáni-alföldön, mindig a magyar és az örök emberi érdekeket szolgálta, a jót és szépet cselekedte. Ez a könyve is szinte hitvallásnak látszik azok előtt, akik néha-néha belepillanthattak az ő sajátos, érdekes és értékes lelkivilágába. Külsőleg, belsőleg egyaránt érdemes munkát végzett szerzőnk cikkeinek összegyűjtésével és közrebocsátásával. Harmincnyolc cikket találunk könyvében hazánk minden tájáról: Jászsági subák, Szolnok művészete, Hirnes leventék, Sárköz szépségei, Pásztorok, művészek, Zalai faragó-pásztorok, Szikes pusztákon, Magyar népi házak, Á magyar népszokásokról (keresztelés, regölés), Erdély szépségei stb., pár kiragadott cím csak. Becsületes, jó magyar lelke legtöbbet tanyázik a magyarság pusztulásnak indult helyein, Tolna déli részén és Baranyában. Ennek eredménye az „Elnémult harangok“ szomorú emlékezete. Rákosi Viktor híres munkájának a címét vette át, mert bizony, sok helyütt elnémulnak ott is a harangok, az pedig a magyar nép pusztulását jelenti. A balatonparti részek tárgyalása, mintha napsugarat vinne be könyvébe. A földrajz tanításának mostani előírásainál pompásan használható ez a munka a filmes előadások mellett, mert igazi élet tárul elénk. A közoktatásügyi minisztérium illetékes szervei az ifjúsági könyvtárakba és a népkönyvtárakba beszerzendőnek nyilvánította. így semmi akadálya, hogy mindenütt felhasználjuk, ahol alkalom van reá. De az önképzőkörökben, a cserkészotthonokban, az ifjúsági és internátusi könyvtárakban is ott kell lennie, mert hatalmas nevelői célzatok és értékek rejlenek benne. Budapest. Dr. Horváth Károly. Loiseli János: Kis német nyelvtan. Budapest, 1940. 5 nyomtatott lap. Ára 30 fillár. (Szerző kiadása : Budapest, VII., Damjanich-utca 44.) 35 éves tanári tapasztalat, eredményes munka tette lehetővé, hogy a szerző ilyen kis terjedelemben, igen nagy tömörséggel és mégis olyan teljességgel tudja összefoglalni a német nyelvtan legfontosabb tudnivalóit. A beszédrészek ragozása, képzése és összetétele, végül a szórend tárul elénk jellemző példák alapján. Egyévi használat után mondhatjuk, hogy a kis egybefoglalás igen jó segédeszköznek bizonyult. Ajánljuk is minden növendéknek, hogy szerezze meg ez olcsó és rövid, de ügyes füzetet. Ha majd állandóan beletekint s így eleveníti tudását, akkor nagy haszna lesz a tanulónak belőle. b. d.