Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 10. szám - vitéz Bessenyei Lajos dr.: Kitűnőek iskolája
268 vitéz Bessenyei Lajos dr. : Kitűnőek iskolája. és ösztöndíjakkal ellátták, úgyhogy ezek vagy elenyészően csekély anyagi áldozattal, vagy pedig akárhányszor teljesen ingyen elvégezhették gimnáziumi pályájukat. Fejedelmi és főúri adományok, egyházi és világi községek alapítványai, egyes polgárok bőkezű stipendiumai ezt a jótéteményes kiiskolázást lehetségessé tették. Miskolci értesítő írja (5. és 6. lap) : ,,Ez az új mozgalom, mint a legtöbb újdonság, nem új. Illetőleg valamilyen formában régebben is létezett. Jólelkű vidéki papok, tanítók, földbirtokosok gyakran neveltettek jófejű szegény gyerekeket. A reformátusok demokratikus egyházi élete és életszemlélete szinte kötelező támogatást jelentettek a tehetséges szegényeknek. Régebbi kollégiumaink internátusaikkal, alapítványaikkal sokszor kapták a szegények iskolája kitüntető nevet.“" S mivel kálvinista hitvallásunk majdnem színmagyar vidékeken vert gyökeret, terjedt el szerteszét hazánkban, azért református középiskoláink éppen a tiszta magyarság fiait pártfogolták és tanították ki,, látták el tudománnyal és nemzeti műveltséggel. Felbecsülhetetlen értékű szolgálattétel volt ez a letűnt vérzivataros századokban, éppen a magyar faj iránt, amikor az egyre fogyó magyar középosztályt ilyen módon állandóan kiegészítették a maguk színmagyar kineveltjeikkel kálvinista kollégiumaink. Érdekes statisztika lenne, ha egyáltalán azt hitelesen össze lehetne gyűjteni, hogy a XVII., XVIII., XIX. századokban közéletünknek mindenféle területén hány olyan kisebb, vagy nagyobb vezető egyéniség működött, akik a maguk iskolai kiképeztetésüket ilyen jótéteményes alapon református kollégiumainkban kapták meg? Azt gondolom és az az érzésem, hogy e tekintetben szinte száz százalékig a mi iskoláink vezettek. Sajnos, az 1914—l<8-as világháború e téren súlyos, majdnem végzetes változásokat hozott. Kollégiumaink jótékony célra rendelt vagyona, azt lehet mondani, teljesen megsemmisült, részben elvitte a hadikölcsön-jegyzés, részben értékét vesztette akár mint készpénz, akár mint takarékbetét. Ez is statisztikai feladat lenne, bár igen elszomorító adatokat tartalmazna, hogy megállapítsuk összegszerűleg : mennyi vagyont veszítettek így el önhibájukon kívül kálvinista kollégiumaink? A lényeg azonban az, hogy azóta nemesszívű feladatuknak vagy sehogysem, vagy csak elenyésző kis mértékban bírnak csupán megfelelni. Természetes az a törekvés, hogy megpróbálják itt is, ott is ezeket az elveszített értékeket pótolni és helyreállítani így pl. a debreceni Kollégiumban is, de bizony egyelőre alig jutott túl ez a szép szándék a „pium desiderium“ mezsgyéjén. Mindezekből azonban nem az következik, hogy mondjunk le tehát középiskoláink ezen dicsőséges hagyományáról és hagyjuk veszendőbe menni magyar népünk szegénysorsú tehetségeit. Ellenkezőleg : szembe kell néznünk a nehézségekkel és le kell győznünk minden lehetséges módon az elénk tornyosuló akadályokat. Es örömmel állapíthatjuk meg, hogy egypár középiskolánk, így a sárospataki, a miskolci, a hódmezővásárhelyi gimnáziumok — tisztesség adassék nekik! — már a cselekvés terére is léptek több-kevesebb elismerésre
