Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 8. szám - Bartók Miklós: A szellem fogalma és nevelésének problematikája
Fiurtók Miklós: l szellem fogalma és nevelésének problematikája 203 mérési lehetőségekkel gazdagította. Az összes széptudományok, a történetírás, a pedagógia, lélektan, szociológia és közgazdaságtan, sőt még az orvosi tudomány is óriásit nőtt a szellemnek emberi specialitásként való felfogásmódjával, s soha ezek a tudományok mai nívójukat el nem érték volna, ha a szellemet még ma is a csillagokból igyekeznének megmagyarázni. A szó értelme ma is magában rejtegeti az emberi elme és a világmindenség rokonságának álmodozásait, de kézbevéve és valódi súlyát lemérve az ember bármily megfoghat- lan részét, de mégis csak az önmaga részét érti manapság rajta. 3. Még szükebbre szorul azonban a szellem szó jelentése, ha meggondoljuk, bogy közben egyéb rokon fogalmak, mint amilyen a lélek, az elme stb. is egyre élesebben körvonalozódtak, s sok olyan jelenség, melyet valamikor beleértettünk a szellem fogalmába, ma átkerült a lélektan és az emberi elmét kutató tudományok problémakörébe. Ezekkel a tudományokkal is osztozott tehát a szellem nagy fogalomköre az ősi örökségen. Hogy mennyiben, akkor tűnik ki, ha éles különbséget teszünk elme, lélek és szellem között. Első pillantásra úgy látszik, hogy az elme szóval a magyar nyelv elsősorban az értelmi működéseket jelöli, szemben a lélekkel, amely ennél átfogóbb jelentésű, vonatkozván az összes pszichikai jelenségekre. Ez a különbségtevés azonban a fogalmak tisztázásával részben eloszlik, részben módosul. Ranschburg Pál jólismert műve előszavában a régi nyelvhasználatból vett példákkal igazolja, hogy az elme szó kezdetben sem csupán az értelmi működéseket foglalta magában, hanem vonatkozott mindazokra a jelenségekre, amikre általában a lélek szó, csakhogy más értelemben. Az elme jelenti elsősorban a testhez kötött lelket, nem azt a természetfölötti, a testtel minduntalan vetélkedő, felsőbbrendű és független erőt, amelyet általában léleknek nevezünk, hanem ezt a lelket a másik, innenső oldaláról, ahogy az emberben mint sajátos életjelenség lejátszódik, kapcsolódva az ideg- rendszerrel sa szervezet más életfolyamataival. Ha tehát a lelki jelenségeket mint szervezethez kötött, annak működésétől többé-kevésbbé függő folyamatokat a biológiai gondolkodás keretein belül kutatjuk, akkor beszélünk elméről, illetőleg ennek tudományáról az elmetanról. Hogy az elme nem kizárólag az értelmi funkciók alanya, bizonyítja az is, hogy az elmekórtan és az elmegyógyászat az érzelmi, akarati, az összes jellembeli, szóval mindenféle pszichikai megbetegedéssel foglalkozik. S hogy éppen a kóros tünetekkel foglalkozó tudományok használják kutatásuk területének megnevezésére az elme kifejezést, jelzi mindennél világosabban, hogy azzal a biológiai okaikban kikutatható, vagy legalább is ebből a szempontból vizsgálható jelenségeket foglalják össze. Ezzel ellentétben a lélek szó akkor használatos: amikor a — Ranschburg szerint —r a nyelv a psziché természetfeletti kapcsolataira veti a súlyt. Ennek megfelelőleg a lélektan, szemben az elmetannal, a psziché eredetét, a testtől függetlennek vett lényegét és működését igyekszik feltárni, a tudattartalmakat önmagukban, mintegy autonóm
