Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 5. szám - Egyházi és iskolai hírek
140 Egyházi és iskolai hírek. fel szerző, hiányt pótló munkát végezhetett volna. így, sajnos, legtöbb kérdésnél csupán a közismert dolgok ismétléséig jut el. Amit azonban az egyházak s általában a keresztyénség új németországi helyzetéről ír, azon valóban látszik a buzgó utánjárás és előtanulmány. Itt érdekes és nem egyszer új adatot is találhat az olvasó. E miatt nyugodt lelkiismerettel ajánlhatom szerző könyvét mindazoknak, akik a mai német egyházi állapotok iránt érdeklődnek, azzal a megjegyzéssel, hogy e mű megjelenése s még inkább megírása, illetve szerző e tárgyú tanulmányozása óta ép]) egyházi vonatkozásban jelentős változások történtek. Budapest. Dr. Földes-Papp Károly. Boldizsár Iván : A (pizduii parasztok országa. Franlin-Társulat kiadása. 64 1. Ära 44 fillér. Elsősorban az árát emeljük ki. Ilyen csekélységért ilyen okos és jó könyvet adni, köszönet illeti a kiadót. A másik ok nekünk szól, protestánsoknak. Hogy Dánia ma gazdag ország, pedig parasztország a magyar fogalmak szerint, azt Grundtvig Miklósnak és Kőid Ghristiánnak, két egyszerű, de ihletett lelkű evangélikus papnak köszönhetik. Könyvünk Grundtvigot a dánok Széchenyijének állítja be. De több volt annál, mert biztosan látta a maga elé tűzött célt, az úttól nem rettent meg, pedig óriási akadályokat gördítettek eléje. De egyszerű családból származván, nem fájt a mellőzés, a mások előtérbe jutása, ő csak népén akart segíteni. Általános műveltséget, általános tudást akart adni népének elsősorban, és erre építette azután a szakműveltséget. Az északi államok protestánsok, főleg evangélikusok. Mai jómódjukat, kultúrájukat elsősorban Grundtvig eszméinek és iskoláinak köszönhetik. Hozzánk is eljutott a mag a nagy tárcsái Tessedik Sámuel evangélikus népfőiskolában. Adja a Mindenható, hogy a kis mustármag terebélyes fává növekedjék nálunk is. Budapest. Horváth Károly. Ich lerne deutsch. I. rész. Német szemléltető, hangoztató, helyesírási munkanapló. írta : Felföldi János. Sopron, 1940. Kapható minden könyv- kereskedésben. Ara 80 fillér. Felföldi János soproni áll. polg. fiúiskolái igazgató oly munkával ajándékozott meg bennünket, aminőt mindezideig nélkülöztünk. Mindannyian tudjuk, mennyire fontos az idegen nyelv helyes kiejtésének gyakorlása. Ezt a célt akarja a könyv szolgálni, mégpedig különös gonddal. A tanuló e könyv alapján a kiejtésbeli nehézségeket játszva fogja leküzdeni, e mellett a könyv gyakorlati réven nagy szókincs birtokába is fog jutni. A szerző nemcsak elméleti, hanem gyakorlari pedagógus, s 39 évi tapasztalat eredményeit szűrte le könyvében. Célja, hogy a tanuló fokozatos, a lélek kibontakozásának megfelelő munkával sajátítsa el a német nyelvet, szemléleti képekből kiindulva szavakból, majd mondatokból fejti ki a szerző a begyakorlandó hangot, érzékeltetve a hangtani sajátságokat. A hasonló hangokat megfelelően csoportosítja. A rajzok színesek és sikerültek. A főnevek nemét piros (hímnemű), fehér (nőnemű) és zöld színű (semlegesnemű) tárgyképekkel érzékelteti. A tanulás közben előforduló szójegyzéket a könyv végén abc-sorrendben csoportosítja szerző. A könyv első része egy sorozatnak, melynek folytatólagos része a nyelvi anyagot fogja hasonló módszerrel feldolgozni. Minden fokozatú iskola tanítója és tanárának segédkönyvül való használatra őszinte melegséggel ajánljuk szíves figyelmébe. Sopron. Ttíllyai István. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HÍREK. 'V o", —---- ------- —-----< Az Országos Evangélikus Tanáregyesület elnöksége felhívja evangélikus miietekben működő tagjait, hogy a gyermekeik részére létesített neveltetési alapból segély iránti kérvényeiket június hó 15-ig küldjék be az ügyvivő alelnökhöz (dr. Bánkúti Dezső, IV., Deák-tér 4. sz.). Segélyt nyerhetnek