Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 5. szám - Megjegyzések
12S Megjegyzések. benne rejlenek a Széchenyi értelmében vett takarékosságnak és lemondani tudásnak hazafias erényei is. Széchenyi — bár szüntelenül az értelem felsőbbségét hirdette — mégis óva intett mindenkit az érzelem megtévesztő uralmától. Aki oly önfeláldozóan küzdött nemzetéért, arról nem tételezhető föl, hogy politikai meggyőződése nem tudott volna felülemelkedni az anyagi jólét és az annyit hangoztatott hasznosság szűk korlátain? (V. ö. a szerző Költők, írók jellemrajza c. munkájának 35. és köv. lapjait.) A most dúló háború is mindenben igazolja az erkölcsi fölény hatalmát a nyers, durva erőviszonyokkal szemben. Azok a lelkierők tehát, amelyek az erkölcsi bátorságra való nevelés indítékai, a következőkben foglalhatók össze : igazmondás, önbizalom és lemondani tudás, megelégedés. Ne az elérhetetlen után vágyódjunk, hanem a hét szűk esztendőre gondolva, takarékosak legyünk és hazafiasán lemondani tudjunk arról, amivel bőségesen megáldott bennünket a Mindenható. Győr. Barcsai Károly. Diákok a sportpályán. Aki már volt kint diák-labdarugóinérkőzésen, az tapasztalhatta, hogy diákjaink viselkedése nem kielégítő. Ez a megállapítás vonatkozik elsősorban a nézőkre, akiknek szájából nem egyszer olyan kijelentések hangzanak el, amely kijelentések nem diák szájába valók. ,,Törd el a lábát, rúgd le, ne sajnáld!“ s ehhez hasonló kiáltások teszik még hangosabbá a diákok sorait. Az ilyen kifejezések nemcsak a kisdiákok szájából hangzanak el, akiknél éretlenségnek, meggondolatlanságnak tulajdonítanánk, hanem elszomorítóan tapasztalhatjuk a nagyobb diákok „jópéldáját“. A tettlegesség sem valami ritka jelenség. Ilyenkor aztán önkéntelenül felvetődik a kérdés : hol a hiba? Talán a sport lényegében kell keresnünk a hibát, vagy esetleg másban? Ki felelős az ilyen viselkedésért? Az iskola, a diák? A válasz nem olyan egyszerű. Tanulóink viselkedése a sportpályán több tényezőből tevődik össze. Tanulóinkat két csoportra oszthatjuk a sportpályán : a nézők és a versenyzők csoportjára. S tapasztalatból tudjuk, hogy egy verseny síma lebonyolítása nem annyira a versenyzők, mint inkább a nézők magatartásától függ, bár a két csoport magatartását a kölcsönös egymásrahatás befolyásolja. A versenyzők magatartását meghatározza a versenyszabály, aminek megtartására a játékvezető, a bíró ügyel. A játékos tudja, ha szabálytalanságot követ el, a büntetés nem marad el, sőt éppen a szabályok áthágása miatt ellenfele előnyösebb helyzethez juthat. A játékosok magatartását illetőleg nagyobb panaszra nincs okunk. Annál nagyobb panaszunk van azonban a nézőkre. Ezek a felelőtlenség nagy tömegében meghúzódva, büntetés terhe nélkül veszélyeztetik úgy a játék, mint a nézők rendjét. Lélektanilag megtalálhatjuk a diák szurkolók helytelen viselkedésének okait. Egyik ok bizonyára az a nagy felszabadulási érzés, amit a tanuló akkor érez, amikor lábát kitette az iskola épületéből. A tanuló eltűnik az örökké ellenőrző tanára szeme elől. A sok iskolai korlátozó szabályt nyűgnek érzi, s azt gondolja, ha nincs az iskolában, szabadon cselekedhetik. S mivel a sport az egyéniség szabad kiélési lehetőségét biztosítja számára, e lehetőséget arra használja fel, hogy önállóan cselekszik, beszél, vitatkozik, sőt verekszik is. Itt nincs korlátozó rendelet, megmutatja ő kicsoda. Az iskolai életben egyik teremből a másik terembe való csoportos átmenetei is szabályozva van, ilyen kis dolgokban ott lebeg feje felett a szabály, a rendelkezés, de hogy szabadabb formában hogyan és miként viselkedjék, erről alig hallott valamit. Legtöbbször semmit sem. Az iskola elfeledkezik arról, hogy tanulóink iskolai élete nem csupán a falak között folyik le, hanem azonkívül is. Többek között a sportpályákon is. Itt aztán még az a körülmény is fennáll, hogy a helytelen viselkedésnek több szem- és fültanuja van, akik nem is annak az intézetnek tanulói. Az iskolák között a legnagyobb érintkezési
