Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 5. szám - Megjegyzések
12(5 M égy jegyzések. Márvány-tenger mellől, Világos és Arad golgotáiról tengernyi szenvedés és megpróbáltatás borult magyar nemzetünkre. Sokszor voltunk a lét és nemlét határán, sokszor álltunk a sír szélén, melyről a Szózat nagy költője énekel, sokszor kiáltottunk a népek lelkiismeretéhez, sokszor szóltunk Európa szívéhez, mindig hiába. Országáért vérét hullató magyar férfiak kiáltását a hitves, a magyar nők hallották csak meg, akiknek keblében a hűségnek és a hazaszeretetnek olthatatlan lángja lobogott. Minél nagyobb volt a veszedelem, minél súlyosabb a megpróbáltatás, annál hősiesebben állták meg helyüket. Ha kellett karddal is, de mindig és minden időben átvették a hadba távozott férfiak munkakörét, s ugyanakkor reményt és csüggedetlen hitet ültettek a harcolók leikébe. * A spártai nő acélos lelkét, a karthágói asszonyok halálmegvetését, a római anya fenségét, a weinsbergi asszonyok hitvesi hűségét együtt találjuk meg a magyar nőben, s ezáltal lett a világtörténelem első helyen álló hőslelkű asszonya, akit hívnak néha Zilahnak, máskor Szilágyi Erzsébetnek, Zrínyi Ilonának, majd meg tábori levelezőlapot betűző egyszerű parasztasszonynak. Most pedig hívják északi testvéreink hőslelkű asszonyának, a világtörténelem új csodájának, hívják finn édesanyának, hívják a finn hőstettek, a finn szabadságharc glóriás koronájának. Csodálatos, nagy szellem lehetett a finn iskolákban, ahova ezek az asszonyok jártak! Tudomány és lélek lakott ott. Amikor a finn asszonyokra, a finn édesanyákra gondolunk, halljuk szívünk dobogását a megindultságtól, az aggódástól és a büszkeségtől. És ki tudja, mikor próbálja meg ezeréves sorsunk újra az árva magyar népet, a magyar nőt, a magyar anyát is, a finn asszony édes- testvérét. Ez lesz nőnevelésünk nagy exámenje! Sopron. Csanádi] Sándor. MEGJEGYZÉSEK A Szentírás a világi tárgyak óráin. A felekezeti iskolák igyekeznek valamiképpen hangsúlyozni a maguk egyházi jellegét. Katolikus intézetek osztályainak falán ott díszük a kereszt, s a kósza figyelmű diák tekintete akaratlanul is reá téved. Éreznie kell, hogy a tanárnál is nagyobb hatalmasság van jelen az osztályban. A protestáns felekezetek iskoláiban külső jel nem igen mutat arra, hogy egyházi intézményben vagyunk. Pedig, szerény véleményem szerint, jó volna, ha az egyházi jelleget, a protestáns szellem hangsúlyozását igyekeznénk valami állandó jellel is kifejezni, a gyermek lelkének még ezzel is irányt, beállítottságot adni, és eképpen is igyekeznénk az új Tantervtől is kívánt „vallásosságon felépülő középiskolai nevelés“-t szolgálni. De, úgy vélem, ezt a célt protestáns egyházaink iskoláiban a kereszt jelénél beszélőbb, dinamikusabb, a szellemmel
