Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 1. szám - Dr. Nagy Sndor: A református középiskolák gyülekezeti jellege
Dr. Nagy Sándor: A református középiskolák gyülekezeti jellege. 5 xtb.) hozza össze, hanem a józan tudomány és az igaz hit szolgálata tekintetében az egyház részéről iránta megnyilvánuló bizalom. Így tehát e testület egy tagjának munkáját sem irányozhatja más világnézeti szemlélet, csak ami az evangéliumból következik. Feladata végzésében — a szolgálatnak ugyan más és más természetű mezején — alkalmazkodik az evangéliumi megkötöttséggel mérsékelt szabadsághoz és az evangéliumi szabadságban feloldódott megkötöttséghez. E testület mint presbitérium pillanatig sem felejtheti, hogy a felelősségnek súlyos terhe nyugszik a vállán Isten és emberek előtt; kis gyülekezete minden egyes tagjának tekintete függ rajta, hogy a keresztyén református erények gyakorlásában s az azokból folyó vallásos kötelességek teljesítésében tőle vegyen buzdítást és példát. Végzetes lelki kárral járna az, ha e testü'etben a „királyi papság“ evangéliumi elve elhomályosulna, s a testület egészére rábízott gyülekezet pásztorálásának ügye a testület egy vagy két tagjának válnék hivatásával járó feladatává. Krisztus nem osztatott meg, mint ahogy az ő szolgálata sem lehet csupán egyeseknek kiváltsága. A lelki ajándékok közt lehet különbség, de a Lélek ugyanaz. „Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik... másiknak pedig tudománynak beszéde... másiknak nyelvek nemei, másnak pedig nyelvek magyarázása... De mindezeket egy és ugyanazon a Lélek cselekszi“ (I. Kor. 12:8—11). De — kérdezzük most már — az iskolai gyülekezet pásztorálásának mi módjai és alkalmai lehetnek? A gyülekezeti élet elevenségének egyik jelentős fokmérője az, hogy a hívek mily buzgósággal és mily számban látogatják az istentiszteleteket? E kérdést tárgyalni az iskolát mint gyülekezetét illetően csak némely szempontok tekintetbe vételével lehet. Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy — felfogásunk szerint — az iskolában az istentiszteletek látogatása sohasem bízható a tanuló szabad döntésére, hanem egyszerűen átutalandó a növendékek iskolai kötelességeinek a területére. Ha nem így gondolkodnánk, abba a hibába esnénk, amiben leiedzett két emberöltővel ezelőlt (1871) a tiszántúli egyház- kerület közgyűlésének ama töredéke, mely — elfelejtkezvén a nevelésnél oly nagy szerepet vivő szoktatás jelentőségéről — az istentiszteletek látogatásának kötelezettségét a tanuló döntési szabadságának szerette volna átadni (persze, sikertelenül). Az azután más kérdés, hogy vájjon elég-c a hitbuzgóság növelése szempontjából csupán annyi formaiság, hogy a tanulóifjúság a nyilvános istentiszteleten megjelenik ugyan, de onnan •—• épp a nagy gyülekezet lelki hangoltságától elütő más belső berendezése miatt — a ráhatásnak igen csekély eredményével tér meg. Ám épp e helyzet meggondolása fordítja figyelmünket az ifjúsági istentiszteletek nagy jelentőségére. Valamint a felnőttek templomi gyülekezetében az igehirdetés tárgyának és hangjának szükségképpen módosulnia kell a szerint, hogy minő annak a gyülekezetnek az összetétele értelmiség és lelkiszükséglet szerint, úgy tart számot a tanuló-
