Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 4. szám - Bars László: A rajz a Tanterv- és Utasításokban
Bars László: A rajz a Tanterv- és Utasításokban. 105 medencéjében e téren elöljárni, akik a sok átvonuló nép közül egyedül voltunk képesek a maradandó értékű „beépített művészet“ megteremtésére, melyet jogunk van csodálni, de kötelességünk megőrizni. — Ismétlem, hogy ez a kérdés a jelenben is időszerű, mert bár a magyar társadalom akciókkal siet művészetünk megsegítésére, azonban érezhetjük, hogy a jövőbe néző, segítő gondoskodásnak ezen módjánál nem állhatunk meg. A művelt közönség ösztönös megnyilatkozásának kellene lenni, hogy lelki szükségből pártolja a művészetet, különösen azt, amit magunkénak mondhatunk. Tudjuk, hogy a ma emberének figyelmét az élet ezer más gondja is leköti, de az anyagi hiányok mellett ennek a lelki szükségnek a hiánya feltétlenül fennforog. Keressük tehát mélyebben az okok eredőjét amely végsőfokon a nevelésig vezethető vissza. A művészi nevelés első lépésének pedig az iskolából kell kiindulnia. így válik a rajz oktatása, illetve a műalkotások középiskolai ismertetése nemzeti és kultúrpolitikai tényezővé. Az itt elmondottak összefoglalásaként elismerőleg tekinthetünk vissza az 1938. évi Utasításnak a rajztanítás szempontjából minden részletre kiterjedő gondosságára. A művészeti és nemzeti célok összehangolásával emelkedett, színes és feltétlen követésreméltó tanítási tervet nyújt. De a hivatásérzettel tanító és a magyar ifjúságnak mindezen szépet megadni kívánó tanár, csak fájó szívvel tudja összehasonlítani a bő programmot, az ennek megvalósítására adott csekély óraszámmal. Különösen akkor, amikor a „tanulmányok kapcsolatával“ szemben túlzott igényeket támaszt a Részletes Utasítás, mely csaknem valamennyi tantárggyal — vallástantól a matematikáig — koncentrációt kíván. Ilyen teljesítményt nem lehet várni az óraszámban oly szegény rajztól. Eredményes, átfogó művészeti nevelést, a tanítási anyag egységének ilyen felaprózásával, alig képzelhetünk el. Esetenként felhasználható ugyan a más tantárgy anyagából vett elem (a magyarázó-közlő, vagy szerkesztő rajznál), de, hogy ebből rendszert építsünk ki, az a rajzolás esztétikai szempontjainak rovására történhet csupán. E magasabb célokra irányúló elvét a gimnázium már csak azért sem adhatja fel, mert az clite- nevelés megvalósítására egyedül hivatott iskolatípus. Éppen ebben rejlik az a megkülönböztetettség, mely a gimnázium művészeti nevelését a tanítóképző és polgári iskola — elsősorban gyakorlati használhatóságot kereső — törekvésétől elválasztja. A jövő van hivatva arra, hogy a fenti kérdésekre és a rajzórák mindinkább apadó számának helyes, illetve helytelen voltára megadja a választ. Ennyiben kívántam a rajz általános irányelveit vázlatosan ismertetni, végigvezetve a fordulópontokat jelző változásokon és fejlődéseken, rövid történeti képet adva a rajztanításról 1899-től napjainkig. A tanítás anyagának feladatcsoportok szerinti feldolgozását egy következő cikkben fogom tárgyalni. Debrecen. Bars László.
