Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 12. szám - Megjegyzések
444 Megjegyzések. képzői tankönyveket használjuk továbbra is. Sajnos, ezek a tankönyvek bármilyen jó eredménnyel voltak használhatók a maguk idejében, ma már idejüket múlták, s különben sem felelnek mega református iskolák speciálisan református követelményeinek. A fentebb említett protestáns napi előadásokon is sürgetőleg kéretett a protestáns egyházzenei bizottság mielőbbi megszervezése és felállítása. Miért? Nemcsak az egyházi zenének központi és szakszerű irányítása végett, hanem hogy ez a bizottság minden zenei problémát megvizsgáljon, s azoknak legjobb megoldására a kellő módokat s lehetőségeket megtalálja, így a református iskolák ének-zene könyveivel is törődjön. Nagy szükség volna erre a legfelsőbb irányításra, hiszen a „Magyar Kórus“ katolikus szerkesztőségétől és kiadóvállalatától nem várhatjuk, hogy református szellemű tankönyvekkel lásson el bennünket, bár még így is sokszor többet tesznek e téren ők, mint a saját magunk református közegei. Sok mulasztás történik nálunk e téren, amelyek szomorúsággal és jogos aggodalommal töltik el azoknak szívét és lelkét, akik egyházuk boldogulását és fejlődését szívükön viselik. Olyan énekkari kórusokat, mint a CL. genfi zsoltár, vagy mint a közelmúltban a nagykőrösi református tanítóképzőintézet százéves jubileumi ünnepi kórusát a „Magyar Kórus“ adta ki. Könnyelműség volna ezeknek a talán kicsinyesnek látszó dolgok mellett szó nélkül elmenni. Ezen kis kitérés után hadd térjek vissza a tankönyvekhez. Nem tudom megérteni, hogy mi akadálya lett volna annak, hogy a protestáns líceumok számára akár pályázat, akár megbízatás útján protestáns szellemű énektankönyv írassák. Még az sem lehet ok, hogy ez a megoldás nem jutott kellő időben eszükbe az illetékeseknek, hiszen hivatalos tanárkari jegyzőkönyvi kivonatok felterjesztése által, az Egyetemes Konvent által egybehívott líceumi énekügyi bizottságban s szaklapokban kezdettől fogva kértem, sürgettem a református szellemű tankönyvek mielőbbi megíratását. Még ha ezen tankönyvek megírásához nem volnának kellő szakembereink! De hála Istennek vannak, tehát ez sem lehet ok a hiányért. Pedig mennyi kínálkozó alkalom s lehetőség nyílt volna arra, hogy ez a líceumi énektankönyv tiszta magyar s református szellemben írassák meg. Az eddigi énekeskönyvekben található sok értéktelen, s mondvacsinált gyakorlat s dal helyett magyar népdalok, azokból vett motívumok, s a ritmikus genfi zsoltárok felhasználásával magyar s református szellemű értékes tankönyv lett volna készíthető. Mindezeket már a líceumi iskolatípus megalkotásának kezdetén felvetettem, s arra a figyelmet felhívtam. Sajnos, mindezen javaslatoknak, mondhatnám, semmi eredménye nem lett. Elfogadtatott, s kötelezővé tétetett egy olyan állami tankönyv, amely meg sem jelent. Igaz, hogy így legalább van még reménység a jövőt illetőleg pótolni az eddig elmulasztottakat. A legsürgősebben figyelmébe ajánljuk illetékes tényezőknek református líceumaink énektankönyvvel való ellátásának ügyét. Még rosszabb a helyzet a líceumi zeneoktatásnál. Itt az állam elfogadott és egyedül kötelezően elrendelt egy olyan zongoraiskolát, amelyet tulajdonképpen a Tanterv és Utasítás értelmében nem használhatunk. Sajnos, ezt a zongoraiskolát az Egyetemes Konvent Tankönyvügyi Bizottsága is elfogadta és kötelezővé tette a református iskolákban. Érthetetlen ennek a zongoraiskolának a kiváltságos előtérbe helyezése, privilégiuma. Nagy kár volt megkötni a tanárok kezét a megfelelő zongoraiskola kiválasztásában. Az igaz, hogy szabad választás esetén nagyon valószínűtlen lett volna ezen egyedül használható és kötelezővé tett zongoraiskola alkalmazása. Kiváló zongoraiskolákban hála Istennek van választékunk, mely iskolák a líceumban is eredményesen használhatók lettek volna. Ámde most mindezek a kipróbált s jól bevált zongoraiskolák használhatatlanok, s a tanár minden kritika s válogatás nélkül kénytelen az egyedül engedélyezett líceumi zongoraiskolát használni. Használni használjuk, mert elrendelték, s törvénytisztelők, a felsőbb hatóságoknak engedelmeskedők vagyunk, de kritika nélkül nem hagyhatjuk, még akkor sem, ha olyan kultúrbotrányra kell rámutatni, mint amilyen kultúr-
