Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 11. szám - Dr. Juhász Béla: Nemzetünk életének változásai és az iskola

Dr. Juhász Béla: Nemzetünk életének változásai és az iskola.411

döbbenhetett mindenik növendék arra, hogy a magyar nemzeti nyelv drága kincsünk, s tudomásukra jutott az a tény is, hogy a leszakított Felvidéken a magyar szellem akárhány helyen az iskolában és a parókián húzódott meg, magát mentve. Mindebből tanítói hivatásuk magasabbrendűségének gondolata ébredezett, magyar öntudatuk erősödött, és önérzetük növekedett. A „történelmi igazságszolgáltatás“ kifejezés értelme világosodott meg.

Önismeretünk iránt tartozó kötelességünk azonban, egyben lelkiismereti kérdés is felvetnünk : vájjon az ifjúság értelmi szempontból elő volt-e készítve a visszatérők tudatos fogadására, másképpen fogalmazva meg a kérdést: volt-e tárgyi alapja a visszacsatlakozás feletti örvendezésnek. Ha arra gondolunk, hogy középiskoláinkban rendszeresen csupán a földrajzoktatásban van szó a trianoni ország leszakított részeiről, de ma sincs mód az egyes tájak sajátos népességi viszonyainak tüzetes feltárására, ma sincs nemzetiségi állapotainknak intézményes oktatása, s hogy az iskolai történelemoktatás szervezett alakban ma sem terjed a ,,má“-nak, de még a tegnapelőttnek ismertetéséig sem, így tehát nem értheti meg az ifjú a jelent: akkor a felelős tanítólélek eléggé aggódva és nyugtalanul áll a kérdésre válaszolás előtt. Belegondolva munkánkba, elmondhatjuk, hogy mindezt, mint követelményt reábíztuk ünnepeinkre és alkalmi felvilágosításokra, amiket nem sokszor kereshettünk. Az a körülmény, hogy e miatt az iskolákat és tanítókat csak kisebb részben terheli mulasztás, enyhíti az önvád kínját. Azzal már sok hibát kiküszöböltünk, ha ezt elismerjük, őszintén megvalljuk, mert ezáltal feladatainkat is belátjuk és töprenghetünk a megoldás módján. Azt hiszem : egy erről íratott dolgozat mindenkit meggyőzne arról, hogy növendékeink valóban keveset tudnak a csatlakozott terület földjéről, lakóiról, most eltelt húsz évéről. S mi, tanárok, sem ülnénk szívesen neki a dolgozatírásnak.

Ha már itt tartunk, kifejezzük azt is, hogy a revízió emlegetése, óhajtása és követelése nem állott és ma sem áll arányban a visszakövetelt területek ismeretével. Ebből következik, hogy a visszaóhajtás nem értelmi érzelemben gyökerezik, csak — olykor mesterségesen keltett — gyökértelen lelkesedés a közelmúltat alig ismerő középiskolás ifjúság nemzedékének leikétől.

A vendégül látó intézet igazgatójától származó igazság, hogy az ifjúságnak nincsen sorsérzéke (bizonyára nem is lehet, mert hiányoznak belőle a megfelelő élményei, átélései), s mi, Egész-Magyarországot valaha megért, ismerő nemzedék, nem is követhetjük el azt a lélektani hibát, hogy Egész-Magyarországról keveset tanítva, a magunkéval azonos érdeklődést várjunk, s ennek alapján mélységes rajongást kívánjuk a csonka országban született ifjúságunktól. Ha ehhez megközelítően hasonló érdeklődést szeretnénk tanítványainktól, akkor rendkívül színesen és gazdagon kell nyújtanunk a visszatért és még óhajtott királysági területek ismertetését. Az elszakadásnak, megmaradásnak és visszatérésnek minden okát, előzményét és követkéz