Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 9. szám - Megjegyzések
Megjegyzések 369 val kapcsolatban, közöljék egy lapon vagy levélben velem észrevételeiket. Hadd tudjanak egymásról a közös célokért harcoló, munkájukban egymást szívesen segítő, támogató, esetleg bíráló, új lendítő célkitűzésekért szívesen harcoló protestáns tanárnevelők. Hadd tisztuljanak a célkitűzések, hátha egymásra találhatna az ország minden részében meginduló nevelői munka, s közös alapok, támpontok megteremtése után egységes szellemű magyar, protestáns középiskolai nevelés körvonalai bontakozhatnának ki előttünk. Mindegy, hogy milyen kérdéssel kapcsolatban kezdődik meg az egymásratalálás, csak megkezdődjék valamikor. Sárospatak. Dr. Harsányi István. Néhány szó az iskolalátogatóról. Tanácsadással oly bőven szolgálnak az iskolát felkereső látogatók, felügyelők, hogy a buzgó tanár, ki mindenkinek eleget kíván tenni, mindenkitől tanulni óhajt”, teljes útvesztőbe jut. Hát hiszen jó az iskolafelügyelet kiépítése, de nem szabad abból kiindulni, hogy eddig minden rossz volt. Mert ha nem is volt pontos előírás, elvégre mégis csak az a fő, hogy eredménye legyen az iskola munkájának. Nem dicsekvés, ha nagymultú protestáns intézeteink fénykorára büszkén tekintünk vissza. Arról szeretnék elmélkedni, milyennek szeretném látni az iskolalátogatót, tanulmányi felügyelőt. Hát elsősorban is olyan személyiségnek, Schneller elgondolása szerinti személyiségnek, ki ideális elgondolásait gyakorlati érzékkel tudja összekötni. Azonban szükséges még egy fontos kellék : legyen megnyerő modora. Jól tudjuk, hogy a nevelés egyik főeszköze a szeretet; ez áll a tanulmányi felügyeletre is : mert hiszen az iskolalátogató, tanulmányi felügyelő is nevelni akar, tanárt nevelni. Hogyan tudjon gondolkodó tanár, ki hivatásáért él-hal, tanácsot elfogadni olyan személytől, kinek szavából az látszik, hogy nem vesz észre jót, nem akar elismerni munkát és eredményt. Bizalmas nem lehet oly még legkiválóbb szakember iránt sem, aki egyoldalúsággal hangoztat elveket, s mást meg nem hallgat. Elvégre sok út vezet Rómába, s mégis minden út odavezet a mondás szerint. — Lehet jobban kiépített az egyik út, mégis kellemesebben vezet célhoz a másik, mely árnyas fák alatt kevésbbé fáraszt. Némely látogató komolyságot hangoztat, s még azt sem veszi tekintetbe, hogy az órán egy kis jókedv még nem fegyelmezetlenség, hanem a gyermeknek száraz tudomány bevétele közben oázis, s a jobb munka biztosítéka. Aki nem szerető tanár, s nem tud a gyermeklélek jókedvében élvezetet találni, nem is lehet jó tanár. — Épígy nem lehet merevséget kívánni, megdermedt nyugalmat. Nem olyan baj az, ha a növendékek, s különösen a sokszor félénk lányok néha együtt szólalnak meg az együttes osztályfoglalkoztatás közben. Persze, nem akkor engedem azt meg, ha egy növendék tudására vagyok kíváncsi, azaz feleltetek (hogy ezt a régi szót használjam!). De az osztálymunkában nem kívánható a teljes fagyos csend, mert az ilyen fagyosan fegyelmezett osztállyal bizonyosan kevesebb eredmény érhető el, mint a. lelkes, jókedvű, egymást magával ragadó munkával. S mégis csak az eredmény a fontos, itt igazán szentesíti a cél az eszközt. Általában minél kevesebb formaságot ! Minél több egyéniség volt protestáns iskoláink értéke a múltban, ebből ne engedjünk a jövőben sem, ez szent kötelességünk. S itt az igazgatóra fontos feladat vár, s az az ideális iskolalátogató, aki hozzá bizalommal fordul. A „primus inter pares“-ről fel kell tételeznie, hogy nem ok nélkül emelte őt kartársai jelölése, az iskolafenntartó hatóság bizalma erre a kétes élvezetet nyújtó helyre. Annyi objektivitást nála fel kell tételezni % hogy nem fogja a látogatót félrevezetni, hiszen a gyakorlott szemű pedagógust nem is lehet félrevezetni. Csak ha bebizonyosodott ennek ellenkezője, járjon önálló utakon a látogató. S ezért nem tarthatjuk helyesnek azt, ha a látogató előzetes bejelentés nélkül jelenik meg, hogy mintegy rajtaüssön a tanáron és iskolán.
