Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 9. szám - Dr. Nagy Sándor: Reflexiók Pálóczi Czinke István zsoltárátdolgozásaihoz

360 Dr. Nagy Sándor: Reflexiók Pálóczi Czinke István zsoltárátdolgozásaihoz

A gondolat azáltal válik naggyá, hogy olyan vágyakat sűrít és tisztít szavakká, melyek milliók leikéből kívánkoznak ki. Mindenki, aki ezen az ezeréves földön olyan életet kíván a magyarság számára, amely méltó az alkotásaiból, jelleméből és történelméből kiáradó szellemhez, nagyon vágyakozik egy másféle magyarság után. A lélekben való eggyéforrás, a nemzeti akarat olyan felizzása, melyben minden kicsinyes, egyéni érdek porrá ég, a szavak helyett tettek, látszat helyett valóság, a nemzetnek céllá, teremtő eszmévé való kiteljesedése, az önzetlen szolgálat kristálytisztasága és hősiessége nagyon mélyen buzog ma millió és millió magyarban. A lelkek messzeségeiből kürtszó visszhangozik, melyre szemét dörzsölve riad fel a tábor ; indulni kell, ez a mai magyarság alapérzése. Makkai Sándor könyve nem tesz bizonytalan zengést, szava a léleké, amely mindenkihez szól. Egy nagy történelmi igény bontakozik ki belőle, melyhez a névtelenek seregei csatlakoznak, benne mindenki vágyaira és céljára ismer. Makkai egy nemzet helyett beszél, s mint felkent követ járul e nemzet önismerete elé. Ez művének érdeme s jelentősége.

Debrecen. Bartók Miklós.

Reflexiók Pálóczi Czinke István zsoltárátdolgozásaihoz.

(Pálóezi Czinke István : A zsoltárok. Miskolc, 1938, 8 r., 224 oldal.)

Régóta foglalkoztató, de nyugvópontra jutni még napjainkban sem tudó számos kérdés merül fel gyülekezeti éneklésünk s azzal kapcsolatosan énekeskönyvünk mai helyzete körül. Valamennyi kérdés oda megy ki, hogy templomi éneklésünk reformálásától elválaszthatatlan az énekeskönyvünk átnézésének, sőt — szerintem —• teljes átdolgozásának az ügye. Azt gondolom ugyanis, hogy nem egyedül vagyok olyan meggyőződésben, hogy a ma használatban lévő énekeskönyvünk az előző kiadásokhoz viszonyítva sok tekintetben nem fejlődést, hanem visszaesést jelent. Elég itt hivatkozni arra, hogy az egymásután következő énekeskönyv-kiadások révén napjainkra már csaknem mind elpusztult és feledésbe ment az a sok ősi szép dicséret, melybe eleink a vallásos buzgóságnak annyi mély és igaz érzését tudták belevinni, hogy azt a kiszorult régi dicséretek helyébe lépő újabb költésű, vagy idegen népek lelkiségéből hozzánk átültetett vallásos himnuszok a művészibb formák és áradozóbb érzések ellenére sem igen tudják még csak megközelíteni sem.

Azonban a kezünk közt levő könyvecskével kapcsolatosan énekeskönyvünknek mi most nem a második, hanem az eiső részével, a zsoltárokkal akarunk foglalkozni. Bár kétségtelen, hogy a