Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 9. szám - Bartók Miklós: Tudománnyal és fegyverrel
358 Bartók Miklós: Tudománnyal és fegyverrel azt, hogy milyen levegő, milyen gondozásmód, klíma- és talajviszonyok mellett fejlődik leginkább az önmaga mintaképévé. Egy nagy élettörvény felismerése kellett ehhez, az, hogy természetes növekedés csakis abban az irányban lehetséges, mely az élőlény exisztenciális adottságainak megfelel. Mily csodálatos növénnyé vált volna a magyar, ha történelme folyamán nem kényszerítették volna csaknem szünet nélkül számára torz és idegen keretek közé? Az első térítők idegen szelleme, a Werbőczi parasztot megvető gőgje, a Habsburgok alkotmányos érzéketlensége mind mást akart csinálni a magyarból, mint amire Isten teremtette. Nem csoda, ha nemzeti érzése lehalkult, öntudata elcsenevészesedett, s nemzeti létének legkomolyabb kérdései elől a retorikába, vagy a közönybe menekült. Itt van az ideje, mégpedig a legfőbb ideje, hogy felvettessenek előtte az önmaga megismerésének problémái, hogy ennek nyomán tisztába jöjjön saját lényegével, s döntsön a keret és minőség fölött, melyben saját élete kivirulhat. Ez a leginkább megfelelő életkeret Makkai szerint a honvéd-testvériség, a katonai létforma, helyes-e vagy nem, bizonyára sok vita fogja eldönteni. Az a tény azonban mindörökké tény és igazság marad, hogy egy nemzetet csakis lényegének felismerése és kidomborítása által lehet nemzetté nevelni, s hogy ehhez a kérdéshez csak az szólhat hozzá, akinél ez a kérdés — mint Makkainál •— a filozófia és az élet egységévé mélyült. Űj továbbá a nemzeti műveltségnek mint tartalomnak a nemzeti létformába való belehelyezése. A nemzeti műveltség egy a nemzet önismeretével, amely a világért sem valami pietista önemésztődés, hanem az exisztencia után való szüntelen kutatás a végből, hogy a nemzeti fennállás és lét összes körülményeinek ismerete mint kultúranyag töltse ki a nemzeti létforma keretét. Eddig nemzeti műveltségen csak a magyar nyelvet, történelmet s a hazai föld ismeretét értettük kizárólag eme diszciplínák tárgyánál fogva. Makkai ellenben minden lehető emberi ismeretet abból a szemszögből tekint, hogy azt az ismeretet magyar ember szerzi, nem a téma adja meg tehát az ismeret jellegét, hanem hogy azt a magyarság mint magyarság fordítja hasznára. Képzeljünk egy óriási hálót, amely le van terítve a földre, s most valaki egyetlen pontjánál fogva a két ujjával emelni kezdi ; a háló valamennyi része utána emelkedik. Ugyanígy az emberi kultúra is egy hatalmas szövevény, de meg lehet fogni éppen a magyar csücskénél fogva, s ezen keresztül az egész egyetemes kultúranyag magyar érdekűvé válik. Van levegő az egész világon, de van Magyarországon is. Van fény, gravitáció és kémiai folyamat az egész mindenségben, de van a magyar haza területén is. Ügy tárgyalandó tehát a levegő, az összes fizikai és kémiai jelenségek s általában az egész természet világa, mint amely ,,a magyar ember életének, egész lelki és szellemi exisztenciájának minden oldalról való, mélyreható meghatározója, amellyel bensőséges, ősgyökerű életközösségben van“. Nemcsak a humaniórák, hanem minden tantárgy valamennyi problémája innen, a magyar
