Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 1. szám - Megjegyzések
32 M égj eg gzések. MEGJEGYZÉSEK Nemzetnevelésünk úi feladatai. A csoda megtörtént, az álom valósággá lett : Trianon nem az a megtörhetetlen vasgyűrű többé, aminek két évtizedes szorítása alatt már-már bittük. Örömkönnyektől csillogó szemmel néztük végig á húszéves rabságból felszabadult testvérek boldog hazatérését. Am ugyanakkor, amikor lelkünk egyik felét eltölti a túláradó öröm, másik felével aggódva nézünk a jövőbe : Az ujjongó ünneplések után szürke hétköznapok köszöntenek ránk, és mi lesz (vagy inkább csak így szeretnek kérdezni : mi lenne), ha a csehuralom alól felszabadult testvéreink nem kapnák meg idehaza mindazt, amit a csonka hazától várnak, ami után húsz évig buzgó imádsággal epedeztek, ami a rabság nehéz óráiban éltető reménysugár, megtartó erő volt számukra? I. Percig sem kételkedhetünk abban, hogy az elmúlt húsz év alatt azok, akik most visszakerültek közénk, más világban, más lelkületűvé váltak, mint mi idehaza. Nem magyarságuk intenzitása csökkent; sőt ellenkezőleg, ez éppen megacélosodott. De az életkörülmények, a kisebbségi sors rideg, könyörtelen igája más magyarokká lette őket, mint a trianoni határokon belül élőket. Nem azokra a másféle államéleti berendezettségből folyó különbségre gondolunk, amelyekre politikusaink már ismételten rámutattak, bár ezeket sem hagyhatjuk figyelmen kívül. De ezeken túlmenően gondolnunk kell elsősorban az eltérő lelki beállítottságra, a mindennapi élet ezer és egg apró kérdésénél szemben megnyilvánuló másmilgen állásfoglalásra, felfogásra, úgg is mondhatnák : világnézetre ; arra a módra, ahoggan az élet feladatait látjuk, és azokat megoldani akarjuk. Ezen a ponton, a világnézetnek, az életfelfogásnak átalakításában, cggségessé, nemzetivé formálásában látjuk nagg általánosságban a nemzetnevelés új, fontos feladatát. II. Világos, hogy a kétféle, a felszabadult és a csonkaországi magyar lélek közötti különbség legélesebben az ifjúságban mutatkozik meg. Az idősebb nemzedékekben még megmaradt és kitörölhetetlenül élt az elnyomatás évei alatt is a magyar állam közösségébe való tartozás érzése, s bár az idő kereke itt is, ott is nagyot fordult az élet minden vonatkozásában, mégis az a közös alap megmaradt, s megkönnyíti az életfelfogások egymáshoz hasonulását. De az ifjúságnál hiányzik az azonos lelki fundamentum. Míg itt az ifjú nemzedék untig hallgatta a dicső nemzeti múlt emlegetését, az oláh, cseh és rác szidalmazását, s esetleg azt gondolta, hogy hazafias kötelességének eleget tesz, ha ezeket maga is minduntalan hangoztatja, verseket szaval, lelkesen tüntet, ajkán jelszavakat, kabátján jelvényeket hordoz, de lényegükben nem ismeri a jelen nagy kérdéseit, míg energiájának nagy részét képességei fejlesztése helyett befolyásos rokoni és baráti kapcsolatok keresésére fordította s életcélját a nyugdíjas kis hivatal, a kinevezettség elérésében látta ; addig amott az ifjú nemzedék megcsúfolását, meggvalázását látta annak a nemzeti hagyománynak, amelyet apái szentnek Iliitek ; szépnek, tökélétesnek hirdetett, de a valóságban torz állameszme kiforratlan ideológiájában nevelkedett, s a közhivatalok jóformán teljesen el lévén előle zárva, az „ahogy lehet“ élet könyörtelen parancsszavára, kisebbségi magárahagyatottságban igyekezett a megélhetés új formáit keresni és megtalálni. Csak természetes, hogy e durva árnyékvonásokkal megrajzolt kétarcú ifjúság lelki beállítottsága nem lehet azonos. Ennek a két különböző világban nevelkedett ifjúságnak eggséges életfelfogásúvá (dakilása nemzetnevelésünk közvetlenebb, új, fontos feladata.
