Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 9. szám - Dr. Kemény Gábor: Apáczai és a Magyar Encyclopédia
Dr. Kemény Gábor: Apáczai és a Magyar Encyclopedia 337 közül, kik a magyar ifjúságnak dolgát a tanulásban előmozdítják, legkissebb vagyok, de a szándékomra nézve, mellyel úgy e cél elérésére törekszem, nincs aki rajtam kifogjon.“ Ez az izzó hevülés hatja át az Encyclopaedia egész tartalmát. Az ismeret, melyet oly bőségesen nyújt, a definíciók, melyek az éledő magyar tudományban oly lendületet jelentettek, nem lepnek meg annyira, mint a közbeszőtt módszertani megjegyzések s az egész művet átszövő szervezési gondolatok. Az iskola szervezésére „illendő alkotmányokat kell építtetni az ő hazájának javát igazán kívánó fejedelemnek“. Az iskolát ,,s az abbéli személyeket jó privilégiumokkal kell megajándékozni, tudós, okos tanítókat kell állítni, s ezek mellé okos és eszes Curatorokat, hogy vigyázzanak a tanítókre, hogy feljárjanak a disputatiokra, examenekre és promotiokra“. Jellemző az a disztinkció, mellyel meglátja a kérdés két oldalát: a fejedelem kötelessége iskolákat állítani, de a társadalom felelős érte, hogy az iskolában jól folyjanak a dolgok. Milyen legyen a tanító, milyenek legyenek a tanítványok, erre is külön elvei vannak. A tanító jó példát adjon, „mint atyjok, úgy szeresse tanítványit“ ; ne legyen „ajándékon kapdosó“ „magát a különbféle elmékhez jól alkalmaztassa“; „csak a szükséges dolgokat tanítsa, a tanítványok elméjekből minden unalmat kivévén fenyítse az erkölcsteleneket, de módjával, győzze meg tanitványait arról, hogy az iskolán kívül mit kell még tanulniok“. Hol voltunk még a Rousseau-i lelkes szózattól : Ismerjétek meg a gyermekeket! Hol voltunk az egyéni képességek tudományos felismerésétől, a gyermektanulmány és gyermeklélektan nagyszerű útmutatásaitól, mikor Apáczai a „különbféle elmékhez“ való alkalmazkodást sürgette, mert tudatosan érezte, hogy az örök tanulás elvét, ami a fejlődés feltétele, csak így lehet biztosítani, mert csak így érezhetik meg az ifjak, hogy az iskolán kívül még kell tanulniok. Apáczai rajongó lelke hiánytalanul benne van abban az elgondolásban, mit kell meglátni a tanítványban, mielőtt az tanulásra adná magát. Első kérdés : „csudálkozó-é a tanulásnak szép voltán“ ; van-e komoly célkitűzése, nem terhelik e a „tudománybéli kilenc akadályok“. (A bűnnek mocska, a szennyesség, félénkség, a „maga hitség“, a különváló tanulás, a haszontalan időtöltés, a sok „téstova kapás, melyen a két szék közt porban maradunk“, a rendetlen tanulás, a tanítóknak változtatása.) E kilenc akadályok egyike-másika biztosan a saját élményforrásaiból táplálkozik, itthon és a külföldön ő maga is eleget változtatta tanítóit, igaz, hogy ez nála nem „téstova kapkodás“ volt, hanem a saját módszeres megfigyeléseiből eredő konzekvencia-levonás. Ügy a tulajdonképpeni módszerrel, mint az univerzális műveltség célkitűzésével összevág az anyanyelv tanításának kérdése. Még a „gyengédekhez“ illő módszer is hiábavaló, ha a gyermek nem érti, amit tanul. Minden tárgy alapvetése csak anyanyelven történhetik.
