Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 8. szám - Dr. Hamvas Gyula: A nemzeti értékképződés problémája a történelmi rekonstruktív munkában
is megkísérelnünk a bepillantást, amelyek a csodákat formázzák, és amelyekre eddig nem akadt magyarázó ige, de amelyeknek a magyar sors kiképzésében szerepük volt? Azzal tehát, ha olyan műalkotásokat figyelünk meg, melyek átfordították a történelem tényeit a művészet síkjára, az egyéni szemlélésünk területének korlátáit letörtük, és a lelkünk szabad szárnyalásának alkalmait szereztük meg. A látás szabadsága, a horizont kitágulása magasabban ívelő célkitűzésekkel jár, és módot nyújt a nemzet életigenlésének megerősítésére. A feladataink szellemi megfogalmazása szabályozni fogja a pedagógiai munkánkat is. Lelki felhangoltságunk, világos nemzeti öntudatunk a művészet felé fog mutatni, s ha a történelmi mozzanatok ilyen megoldásait csakugyan keressük is, és a reánk bizott ifjúi lelkek elé állítjuk, a korok igazi értékei csillogóan, szépen bontakoznak ki, és ihletett tanulóinkat megejtő hangulatba és mindig többet kívánó érdeklődés középpontjaiba juttatják. Az átvilágított történelmi témák egyre jobban mutatják lényegüket, a lelkeket egyre jobban ragadják magukhoz, lelkesedés, rokonszenv, a témák igazságaival való egybeforrás egyre hevesebb lesz, míg ki nem bontakozik a lelkek erkölcsi elhatározása, irányvétele és megmozdulása. Ilyen lelki átadás a nemzeti értékképződés problémáját nagy részben megoldja, s mint igazán súlyos pozitívumot könyvelhetjük el a történelmi rekonstruktív munkában. Gyönk. Dr. Hamvas Gyula. A iWagyar Tanügyi Egyesületek Egyetemes Szervezetének elnöki tanácsa június 27-én Budapesten ülést tartott és elhatározta, hogy sürgős lépéseket tesz annak kieszközlésére, hogy a tanári és tanítói státusban az 1932. évben elvesztett egy évi előmeneteli idő az automatikus előlépéseknél beszámíttassák és így az előmenetel eredeti rendje visszaállíttassák. Foglalkozott továbbá a megszüntetett korpótlékok helyett működési pótlék rendszeresítése, továbbá a kezdő tanári szolgálati viszony méltányos rendezésének a kérdésével. TANÜGYI HÍR 328 Dr. Hamvas Gyula : A nemzeti értékk?pződés problémája a történelmi rekonstruktív munkában. ___________________________x -jm_______________ Debrecen sz. kir. város és a Tiszántúli református egytiáfaerület könyvnyomda-vállalata. 1939—1637