Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából

Bartók J■ Miklós: Individualizmus és univcrzálizmus a nevelés szempontjából.307

5. Végül az eszközök sem mellékesek, s ez az, ami fejtegetésünkből leginkább következik. Abból, bogy azegyénésösszességlényegében egy, önként adódik, hogy az egyén nevelése az összesség nevelését eredményezi. Éppen ezért egyén és összesség szempontjai egy percre se választassanak szét, mert ahol e kettő külön világgá lesz, hiába nevelünk egyént, s hiába emberi szolidaritást. Az igazi egyéni nevelés fölött mindig valamely eljövendő kozmosz, faj, nemzet vagy emberiség ősképe világít, melynek fényénél az egyént nem tehetem mássá, csak mint amilyennek egész nemzetemet látni szeretném.

Döntött-e a magyarság abban, hogy a társadalmi osztályok és egyesek önzése fölött egy szellemi, társadalmi és főként erkölcsi egységnek kell létrejönnie, mert a sokszázéves nemzeti önállótlanság alatt nagyon szétszóródtunk, s magyar a magyart meg sem ismeri, csak a szemünket dörzsöljük a felkelő nap fénylő ködeiben? Hogy nemcsak a történelmi szükség s korunk áramlatai, hanem a magyarság létérdeke is megköveteli a társadalmi és egyéni individualizmussal való könyörtelen szakítást, hogy belevethessük magunkat Ibsen gomböntőinek olvasztó kanalába, melyből mint egyetlen ember kerül ki ismét a magyar?

Döntöttünk-e abban, hogy ez az egység faji, nemzeti vagy világnézeti egység legyen-e? A vélemények kaosza elijesztő : fajelmélet és keresztyénség, sovinizmus és szentistváni eszme kilőtt rakétákként keresztezik egymást; e tarka fény mögött vájjon kutatjuk-e az egyetlen magyarság arcát, amelyről annyira hirdetjük és hisszük, hogy van, hogy nem is akarjuk látni? Faj-e ez vagy gondolat, nemzet-e vagy óhajtás, amely soha meg nem valósul? A döntés hiányát a pedagógus érzi a legjobban, kinek kezében a kő és a kalapács, s nem tudja, hogy mit kell építenie. Építsen szerintem minden erejével fajt, s ha ezzel készen van, akkor nemzetet, de áruló, ha csupán gondolatot épít.

Döntöttünk-e abban, hogy ez az egység mikor fog a legtöbbet teremni? Hogy olyan egység kell, amely se nem pártszervezet, se nem tömeggyűlés, se nem jelvény, se nem szép kezdőbetűk, mert ez futóhomok, amelybe hiába vetünk? Hogy a lelkek olyan egyöntetű alakítására van szükség, amely magától eredményezi majd a közösséget, mert a közösség úgy áll elő mint a fákból az erdő ; nem lehet máskép erdőt telepíteni, csak úgy, ha előbb a fákat elültetjük?

Eldöntöttük-e azt, hogy a magyarság hol tudjon parancsolni és hol engedelmeskedni? Hogy le kell törni az úton-útfélen való vezérkedés szép ambícióját, szolgálat helyett az uralomrajutás tömegmániáját? Hogy bele kell nevelni a magyarba a nemzeti mozgalmak szentségét és önzetlenségét, mert az nem arra való, hogy általa érvényesüljek, vezér lehessek és szónokolhassak? Ezzel szemben nevelünk-e arra, hogy minden magyar faja és nemzete leghivatottabb képviselőjének és fejedelmének érezze magát, kinek felségjoga ítéletet mondani magyarságának minden veszélyeztetője felett? Hogy a magyar szolgája az eszményeinek, de úr mindenki felett, akinek