Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából

Bartók J. Miklós: Individualizmus is ur.iverzálizmus a nevelés szempontjából.;í03

amikor a számtalan közül csak egyből lesz tölgy? Azért, mert számtalan makk kell ahhoz, hogy az az egy olyan lehessen, mint a többi, hogy egyetlenegyben ott legyen a többi számtalan makk élete, minden rejtett és nyílt törvényszerűsége. Ezek a törvényszerűségek teszik a fajt, amely úgylátszik, erősebb mint az egyén, s mivel a fajhoz sok egyén kell, ez a sok egyén akkor is létrejön, ha külön-külön egyéni céjuk nincs.

Kell tehát közösség, hogy az egyén virágozhassék, ezért merő képtelenség minden törekvés, amely bármely közösséget ki akar irtani ebből a világból. Az emberi univerzum egy óriási fa, melyből az egyéniségek kirügyeznek, s olyan lesz a levél, a virág és a gyümölcs, amilyen a fa. Minden olyan korszak és nemzet, amely akár a túlzott egyéni liberálizmusával és individualizmusával, akár a faji és nemzeti kereteket lazító egyetemes embereszméjével (értsd rajta, hogy mindenki testvér, tehát senki sem az) tündököl és tartja magát más korok és nemzetek fölött állónak, végeredményben a saját sírját ássa, mert elvágja magát léte és ereje forrásaitól.

Ez ellen védekezik a történelem, amikor a széthulló egyedeket időnként összefogja, s valami láthatatlan erő önti rá fajokra s nemzetekre az együvétartozás elemi ösztönét. A korábban említett óriási szív kitágul, s az egész szervezetből belétódul az elhasznált vér, hogy egyetlen lélekzetvétellel a vérsejtek milliárdjai frissüljenek fel, s ezáltal létüket tovább folytassák. Keletkezik egy történelmi erő, amely az egyéneket egy varázsütésre összerántja, mint a mágnes sarka a vasreszeléket, s ebből a hatalmas együttesből minden egyes vasrészecske nyer valamit.

Ez az erő — úgylátszik — napjainkban a faj gondolata. A fajiság az ember ősereje, hiszen ez köti a földhöz, az anyaghoz. A napsugár, a termőföld, az éghajlat és az elemek fajjá összegéződtek minden élőben, a faji ösztön s ennek tudata az emberi vegetáció és teremtettség lázas emléke. Ha tehát a fajiság hoz létre egy-egy szőkébb univerzumot, rajta keresztül az egyének a legnagyobb erőt szívják magukba, de egyben a legmozgalmasabb és legexpanzívabb protuberanciák színhelyévé teszik önmagukat is. Erő erőre halmozódik, amely fajulhat gőggé és tisztulhat eszmévé, de a nagy üstben mindig ugyanaz forr : a földből kisarjadt emberélet belenövése és görcsös kapaszkodása az eredetbe, a létet és megmaradást parancsoló elemi erőkbe. Ennek költészete a mithosz, amely nem tanít és argumentál, hanem szuggerál, diktál és kijelent.

Ilven erő a nemzeti eszme, de mint említettük, ebbe egyre több szellem vegyül, az ősvegetáció vulkánmoraja ide messzebbről hangzik. Ez is nagy erő, de csak akkor, ha a benne lévő szellem nemcsak mímelődik, hanem valóban él. Lehet fergeteg, amely magába kavar milliárd porszemet, s próbáljanak ezek individuumok lenni, ha a szellem megragadja, s valamely cél felé való rohanásban egyesíti őket. S lehet gyenge szellő, amely kalászokat ringat és virágokat poroz, illatot hord és felhőt lebegtet, szóval egyeternesít, átfog s termé