Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából

Bartók J■ Miklós:: Individualizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából.297

„méreg“-nek nevezünk, valóságos létező, megfogható és leanalizálható anyag, melyet bármibe beletölthetek, s vele azt a dolgot mérges anyaggá egyetemesíthetem. Mondhatja azt a legszélsőségesebb nominalista, hogy az az anyag, amely a kezemben van,s elfér egy köbcentiméternyi üvegben, csak névleg létezik, valójában azonban nincs? Az a dolog tehát, amely által a dolgok egész osztálya keletkezik, osztály, amely maga univerzália, megfogható, kézzel kitapintható valóság. Ha tehát azt mondom, hogy a mérges anyagok a többi anyagoknak egyik ,,/«/«“, akkor itt a ,,faj“ nem flatus vocis, mint ahogy a nominalismus mondaná, mégcsak nem is kizárólag gondolt tartalom, hanem olyan konkrét valóság, mint bármely más anyag. Ha mármost a mérget nem én keverem, hanem adva vannak a különféle mérges anyagok, én pedig felismerem, hogy ezek az anyagok azonos tartalmú méreg alapján egybetartoznak, akkor nem teszek egyebet, mint visszakövetkeztetek bizonyos ősokra, mely a létezők valamely osztályát ilyenné, vagy olyanná tette. Ez a feltételezett ősok szintén nem fiatus vocis, hiszen az előzőhöz képest csupán az a változás történt, hogy az egyetemesítést nem én, hanem valamely más erő végezte el.

Innen felfele haladva egyre olyan egyetemességekkel találkozunk, melyeknek genus proximuma, vagyis az egyetemességet létrehozó őselv hovatovább a magasságok ködeibe vész. Amikor úgy látom, hogy van világmindenség, azaz univerzum, s keresem, hogy mi az, amely a bolygók tömkelegé mint egyes valóságok fölött egyetemes osztályt, rendszert volt képes létrehozni, akkor megáll az értelem, s a hit kezd a járhatatlan havasokon tovább botorkálni. Nem csoda, ha az olyan univerzáliákat, melyeknek összefűző szálai előttünk ismeretlenek, ösztönösen merő gondoltságnak vélte a tapogatózó elme, nem mervén teljes bizonyossággal állítani, hogy valóban léteznek. Csakis innen származhatott a szkepszis, amely minden fennálló és érvényes univerzáliát vértelen absztrakcióvá szárított, s kimondta, hogy egyetemesség nincs, annak gondolása csak az emberi megismerés mankója, eredete kizárólag az emberi megismerés természetében van. Persze, hogy flatus vocis a világrend, a törvény, az osztály, a mindenség, a sors és a történelem, mert az a valami, ami összekovácsolta, nem a mi kezünkben van, s a különböző egyedekbe való beleadagolását nem mi végezzük. Természetes, hogy merő conceptus a számunkra minden olyan egyénenfeletti összhang és egybetartozás, melyet nem tudunk az egyedekből kellő határozottsággal kihámozni, s melyeknek az egyedekből összefutó szálai látóhatárunkon kívül találkoznak.

Van tehát egyetemesség, amely kézzelfogható és van, amely nem. A megfoghatótól a megfoghatatlanig époly fokozat van az univerzáliák terén, mint amilyen fokozat van a látható és nem látható egyedek között. Univerzália és individuum — ceteris paribus — teljesen egyenlők az ismeret és létezés szempontjából, hiszen egyik a másikban bennfoglaltatik s egymásnak alkotórészei, de amint van