Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából

Bariók ]■ Miklós: Individualizmus és univerzdlizmus a nevelés szempontjából.293

lemondanak az önálló létezés privát jogáról, s azt az összességnek ajánlják fel.

Világos tehát, hogy ami gondolkodó előtt merő filozoféma, az a pedagógus kezében ezen a ponton politikummá válik. Politikummá a szónak olyan komoly és mély értelmében, mely szinte egyedül érdemli meg a politikum szót. Az egyén a közösséghez úgy viszonylik, hogy mindkettő egymásnak született ellensége, mindkettő a másik rovására élhet és boldogulhat, de kettőjük harcából állandó energia árad, mely fenntartó eleme mind a kettőnek. Egyik korszakban az egyéné a pálma, melynek fejedelmi rangját vétek érinteni. Ilyen a hellenizmus kora, mely nem hozott létre nagy szövetségeket és koncepciókat, sőt egybeesik egy dicsőséges ország lehanyatlásával és szertehullásával, de ez a nemzet millió csillaggá porlott széjjel, hihetetlen kultúrát és szellemi kincset rakétázva szét az akkori világra. Az egyéni gondolat és teremtés nagy mitológiája volt e korszak legfőbb hitvallása, s ki tagadhatja, hogy voltak ezek az alkotók olyan igazi emberek, mintha valamely szigorú állami keretnek lettek volna korbáccsal nevelt alattvalói? Viszont voltak korszakok, melyek hierarchiát és dogmát teremtek, ilyen időkben az egyének szerényen és félve vonultak el, mert aki hírt adott magáról, a föléje szervezett egység acélkereteibe vágta a fejét. Ilyen volt a középkor, ahol nem az egyes, hanem az összesség alkotott. Önként következik, hogy minél hatalmasabb akar lenni az egyén, annál kevésbbé van szüksége keretekre, sőt az ezekbe való tartozásra eleve képtelenné válik, s minél nagyobb erőkifejtésre készül a közösség, annál inkább korlátozza és nyomja el az egyént.

Az egyéniség kitérjeszkedésének s vele a szervezett közösségek összehúzódásának, valamint fordítva : a közösség izmosodásának és kiterjedésének, vele együtt az egyéni szabadság összezsugorodásának történelmi jelenségei periodikus váltakozást mutatnak, mintha egy óriási szív húzódnék össze és tágulna ki, vért hozva és ismét szétszivattyúzva ; egyszer római birodalommá tágul a hatalmas tüdő, másszor apró népekre esik szét, egyszer a pápaság gránit-egysége az élet, másszor a hűbériség bont mindent atomokra, s tűnik fel az előbbi céltalannak. Ez a hatalmas cirkuláció folyton be- és kilehel, új anyagot vesz fel s a régit kiküszöböli, mint ahogy kell is lennie, hiszen ami a világon alkot és létrehoz, az él, s így az élet egyetemes törvényeinek kell alávettetnie.

Amikor az individualizmus az egyén jogaiért harcol, és az univerzálizmus — vagy mondjuk kollektivizmus — az összességet akarja diadalra juttatni, akkor egy nagy történelmi életfunkció megy végbe, mely folyton cserél és regenerál. Igazi és mély értelemben politizálni annyi, mint az emberi világ eme legegyetemesebb élettörvényeit felismerni, megérezni és esetről esetre értelmezni tudni. Politikum minden létrejött erő, amely ebben az életfolyamatban kitermelődik, ennek mennyiségétől és elosztódásától függ az emberi termés, a történelem minden eredménye és eredménytelensége. Nyilvánvaló