Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 4. szám - Dr. Benkő László: Diáklevelezés a visszakapcsolt Felvidékkel

180 Dr. Ilenkő László : Diáklevelezés a visszakapcsolt Felvidékkel. ideálhoz. A Miniszterelnök úr, még mint kultuszmiszter, javításra szoruló tényként állapította meg, hogy évente 6—700Ó tanuló kerül ki a középiskolából a nélkül, hogy a modern nyelveket hasz­nálható módon megtanulná. Ne kerüljön ki tehát csak 2 vagy 3000, de alapos tudással. Hiszem, hogy a tanulmány során hangoztatott szempontok segítségünkre lesznek e cél elérésében. Kecskemét. Szirbik Ferenc. Diáklevelezés a visszakapcsolt Felvidékkel. Napjainkban igen sok szó esik, s folyóiratunk is megemlékezett „a közös magyar lelkiség“, ,,az egységes magyar világnézet“ kialakításáról. Ézt a kérdést különösképpen a Felvidék magyar­lakta részének visszacsatolása tette időszerűvé, hiszen tudvalévő, hogy a Felvidéken sok tekintetben más lelki beállítottság és felfogás alakult ki, mint az anyaországban. E két felfogás egybehangolását természetszerűleg igyekeznünk kell előmozdítani. Különösképpen fontos e tekintetben az ifjúság lelkivilágának alakulása Éppen ezért igen figyelemreméltó és tanulságos az a levelezés, amely az anyaország egyes vidékei és a Felvidék ifjai között folyik, reméljük, minél nagyobb mértékben és minél több eredménnyel. Dobossy László kassai gimn. tanártársam volt szíves közölni velem néhány kassai kisdiák címét, akik a Soproni Ev. Líceum (gimnázium) II. osztályú tanulóival levelezni kívánnak. Minthogy tudomásom szerint e fajta levelezés még nem látott napvilágot, érdemesnek és helyénvalónak tartom e diáklevelezés néhány első fecskéjét szószerinti másolatban bemutatni : I. Kedves Barátom ! Mennyire örültünk, mikor hallottuk, hogy több, mint egy millió magyar testvér tér vissza az ezeréves hazába és sok város, köztük Kassa is. Képzelem, Ti is örültetek, mikor ismét magyar szó zengett ajkatokon, és ismét magyarok lettetek. Nem is gondoltam, hogy valaha kassai fiúval fogok levelezni. De most már ismerkedjünk meg. Engem Bakó Jánosnak hívnak. Hogy még erősebb legyen ismerkedésünk, küldöm egy fényképemet, s küldj Te is. Már közeleg a félévi értesítő. írd meg az előmeneteledet, majd én is megírom. Ott voltál-e a bevonulásnál? A mi osztályfőnökünk azt mondta, hogy nagyon szép város Kassa. Ő volt a bevonuláson és sokat mesélt róla. Sanyargattak-e benneteket a csehek? Azt hallottam, hogy igen sokat kínozták a magyarokat. De meg­lakolnak érte. Jó tanulást és jó egészséget kívánok. Hazafias szeretettel Bakó János, Válasz. II. oszt. tan., Sopron. Kedves Magyar Testvér ! Nem képzelhetitek el azt, amit mi éreztünk akkor, amikor magyarok lettünk. Én is nagyon örülök, hogy egy anyaországban lakó fiúval levelezhetem. Né haragudj, hogy most nem küldöm el az arcképemet, de a következő leve­lemmel elküldöm. Én nem láttam Kassán a bevonulást, mert én Ungmegyei

Next

/
Thumbnails
Contents