Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 4. szám - Dr. Kemény Gábor: Vajda Péter és a magyar protestáns hivatástudat

160 Dr. Kemény Gábor : Vajda Péter és a magyar protestáns hivatástudat. messég és jog világánál“ együtt látni, s ezt oly iskola segítené elő, hol „a való taníttatik, s a szükséges az igazsággal párosíttatik“. Nem véletlenség, hogy Vajda 1842-ben már a közoktatás kérdésé­vel foglalkozik. Széchenyi reformeszméivel nagy nemzetnevelési folyamat indul meg, s Vajdában jó talajra leltek a reformgondolatok. Az egyesülés, a testvériség gondolata, mely egész Európát lázban tartja a XIX. század negyvenes éveiben, nálunk is erős gyökeret ver. A világi életben az osztályok közti ellentéteket akarják áthidalni, a vallási felfogásban a felekezeti ellentéteket eloszlatni. A reform­eszmék hatása alatt úrrá lesz a két protestáns felekezet egyesítésének eszméje. Gróf Teleky József és gróf Zay Károly legbuzgóbb apostolai ennek az úniónak. 1836 óta folynak az eszmecserék a református és evangélikus iskolák egyesítésére, 1840-ben már pályázat is jelenik meg egy központi iskola szervezetének megoldására. Vajda is részt vesz a pályázaton2, és elgondolása nagyon jellemző reá is és az újítási szellemben forrongó korszellemre is. Jellemző már a munka jeligéje is : ,,Keressük a legszebbet, merjük a legnagyobbat!“ S az új és széles látó­kör, mely soraiból feltárul, nyilván mutatja, hogy a pályázat nem életre keltője volt az ő közoktatási koncepcióinak, csak alkalmid szolgált neki arra, hogy szintézisbe foglalja a lelkében már régen ki­alakult gondolatokat. S ideális célkitűzése mutatja, hogy tanügyi programmja régen érlelődő hivatásérzet terméke. „Végetlen mező van kitárva előttünk, Uraim ! — mondja Vajda lelkesedéssel — a történelem mezeje, s nézzünk végig rajta : minde­nütt magáncél, mindenütt szűkkeblűség, mindenütt már elfogadott elvek körülsáncolása látható. Hellász Zeüsz mellett, Róma Juppiter s az augurok mellett, Mekka és Stambul Mahomed küldetése mellett harcol és vitatkozik, az örök igazság pedig kihirdetetlenül marad.“ ,,A dicsőt, a szépet, az istenit akarni még akkor sem szégyen, ha gyöngeségünktől ki nem telik azt létesíteni.“ Forrongó hangú javaslatá­nak egyik gondolatában a haladás mellett tör lándzsát : „Általában szeretném azt hallani, hogy ami Árpád korában anyagilag és karddal történt, az időnkben szellemileg és tudományilag hajtassék végre“ ; másik gondolatában tiszta erkölcsi felfogásának ad rapszódikus ki­fejezést : „Fattyú erkölcsiség ne kapjon létre, s az álkegyesség ne vétessék tiszta erkölcs gyanánt.“ A latin nyelvvel szemben a magyar nyelv vezető szerepét sürgeti nemcsak ezért, mert nyelvében fejlődik ki a nép sajátos szelleme, de mert a magyarságot asszimilálással fenyegető szlávság nagy tömegei ellen a magyar nyelvű főiskolában látja a legjobb támasztékot. Terveit olvasva, nem egyszer úgy érez­zük, mintha modern pedagógiai reformerek panaszait vagy megváltó javaslatait hallanók : 2 A Pesten felállítandó protestáns főiskola tanítási rendét tervező pályamunkák stb. Kecskemét, 1843. I. k. Vajda Péter munkájának címe: ..Pesti Protestáns Főiskola terve“.

Next

/
Thumbnails
Contents