Protestáns Tanügyi Szemle, 1939

1939 / 3. szám - Dr. Csinády Gerő: Megjegyzések a természetrajz tananyagához

102 Dr. Csinády Gerő: Megjegyzések a természetrajz tananyagához.

világos, hogy csak annyi kémiai ismeretet kíván taníttatni, amennyi az ásványtan tanításánál magyarázatul, vagy még inkább : a rendszer alátámasztásául szükséges. Minthogy pedig még ezt a vegytani anyagot sem bevezetésképpen az ásványtan megalapozásaként tanítjuk, hanem a rendszer felépítésével párhuzamosan: előre látható, hogy a gyakorlat a kémiai ismeretek szétszóródását, töredékes és hézagos voltát, másfelől annak teljes háttérbeszorítását fogja eredményezni. Ezt pedig „rövidlátó szaki önzésen felülemelkedve“ helyeselni semmikép sem lehet.

Szinte csodálatos, hogy míg a növény- és állattanban a rendszertan egyre hátrább szorul, addig az ásványtanban a tanítás gerincévé válik. Az Utasítás szerint : „az ásványország rendszere nem hasonlítható össze a növények és állatok rendszereivel“. Ez igaz. De a következmény, amit ebből a megállapításból levonhatunk a rendszerek értékére és tanítására vonatkozólag, pontosan az ellenkezője annak, mint amit az Utasítás levon. A növény- és állatrendszer fejlődéstörténeti rendszer, összes ismereteink foglalatja s a tudomány mai állásának kifejezője. Ezzel szemben az ásványrendszer kémiai alapon történő egyszerű csoportosítás, aminek a középiskola szempontjából sem tárgyi, sem gyakorlati jelentősége nincsen. Annyira nincs, hogy rendszertani vezérfonal mellett szinte lehetetlen eleget tenni az Utasítás azon kívánságának, hogy a tanítás gyakorlati legyen. Ezt az állítást egyetlen példával megvilágítom. A régi tanterv szerint pl. a réz jelentőségét, sajátságait, érceit, ezek feldolgozását, valamint a rézöntvényeket együtt tárgyaltuk. így a tanuló teljes képet kapott erről a témáról. Az új tanterv követelményei szerint : a termésrézről az elemek tárgyalásával kapcsolatban van szó. A rézércekről viszont a szulfidok (pl. bornit, kalkopirit, kalkocit stb.), oxidok (kuprit), karbonátok (azurit, malachit) és a szulfátok (kalkantit) során emlékezünk meg. Vájjon így a hangsúly nem teljesen az ércek összetételére esett-e, aminek pediglegfennebb elméleti, de semmikép sem gyakorlati a jelentősége? Vájjon lesz-e így a tanulónak helyes átfogó képe a rézről és érceiről, vagy pedig a tudása teljesen szétforgácsolódik? És ha egyáltalában ismétlésekkel és összefoglalásokkal kialakítható a helyes kép, azt vájjon nem sokkal nehezebb munkával érhetjük el, mint az eddigi tárgyalási mód mellett? Nem hiszem, hogy tárgyilagos szakember ezekre a kérdésekre tagadólag válaszolhatna. De megerősítik ezt az aggodalmat maguknak a tanulóknak a dolgozatai.

Tanítványaimmal pontdolgozatokat írattam a kérdés tisztázására. Egyik kérdés volt a tanult oxidok és hidroxidok felsorolása. Ezt 41 tanuló közül hibátlanul felsorolta 19, vagyis 46%.

A másik kérdésre viszont, a tanult rézércek felsorolására, már csak 4 tanuló, azaz 9% tudott hibátlanul felelni. Vagyis egy-egy rendszertani csoporton belül az emlékezetük s tudásuk kifogástalan. De ha különböző csoportok gyakorlatilag összetartozó ásványait kell összeszedniük, ez a munka nehéznek bizonyul, s csak kevésnek sikerül