Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 2. szám - Megjegyzések
88 Megjegyzések. érzék fejlesztése, s egyéb pedagógiai hatások), már akkor is nagyon érdemes volna vele bővebben foglalkozni s éppen kiváló nevelői értéke miatt az iskolákban több helyet biztosítani számára. A ma iskolatípusa annyira csak a száraz adatokra fekteti a fősúlyt, hogy a léleknek alig van egy talpalatnyi helye, ahol megpihenjen. Az iskolából kikerült ember talán megtanult kitűnően futni, küzdeni a mindennapi kenyérért, aminek megszerzése, sajnos, nagyon megnehezült, de nem tanult még pihenni; nem tanulta meg, hogyan lehet és kell a megélhetésért folytatott többé-kevésbbé tiszta, néha nagyon is piszkos élet- harcban a lelkét tisztán tartani a felfröccsenő sártól, piszoktól. Nem gondol arra, hogy nemcsak a testét kell pihentetni, hanem a léleknek is szüksége van pihenésre, megnyugvásra, melynek leghatásosabb eszköze a ,,szép“-ben való önfeledt, boldog elmerülés, a léleknek ez a felfrissítő fürdője. Aki úgy van szerencsés életkörülményei folytán nevelve, hogy a szürke hétköznap robotjának elmúlásával otthon, vagy a hangversenyteremben, egy Beethoveni szonáta megtisztult akkordjaiban pihenteti meg fáradt idegeit, frissíti fel lelkét: az ilyen ember nem valószínű, hogy idegösszeomlásban kiirtsa családját, vagy leugorjék a hatodik emeletről. Az emberek talán kényelmesebben, jobban élnek ma testileg, de lelkileg sokkal szegényebben, mint azok az elmúlt századok emberei, akik családjuk s barátaik körében házi muzsikálással töltötték el szabad idejüket, s nem rohantak egyik füstös kávéházból a másik táncos lokálba, a football-pályától a lóverseny térig. Ennek a mai exaltált, ideges, nyugtalan embernek egy-egv kis kevés pihenés kellene, amíg nyugodtan végig tudna hallgatni egy Bach : Mátépassiót, egy Liszt : oratóriumot. De éppen az a baj, hogy erre nem tanítja meg az iskola. Hiszen soha nem élte át a szépnek lelket megrázó élményét. Nem ismeri, tehát nem is kívánja. Megelégszik azzal a zenei salakkal, amit az utcán szed fel, vagy akár a rádióban hallgat meg, mint népszerű, könnyű zenét. Mert amiképpen meg kell tanulni a szavakat és a grammatikát, hogy egy nyelvet megérthessünk, azonképpen meg kell tanulni a zenét is hallgatni. Csak hallgatni még nem elég, érteni, élvezni is kell tudni. Iskoláinkban, nagyon helyesen 1 nagy súlyt fordítanak az egészséges és ép test fejlesztésére, ápolására. Társadalmunkban a testkultusz szinte már öncélúvá lesz, elfelejtvén azt. hogy csak eszköz, eszköze az egészség fejlesztésének, fenntartásának, nem pedig a rekordok, és rekord-őrületek öncélú kitenyésztésének. „Ép testben ép lélek“ volt a görög világ nevelésének az alap- gondolata. Nálunk ez úgy módosul, hogy ép testben üres, durva lélek. Mondom és hangsúlyozom, hogy a világért sem a torna és testnevelés ellen akarok „lázítani“,csak némihelvet szeretnék kérni azoknak a tárgyaknak is, melyeket a tornaórák, játékórák, különböző sportkörök és egyéb órák mellett heti egy órára szorítottak le, azt is csak az alsó osztályokban. A szépen fejlődésnek indult énektanítást az idén már —nem tudom, mi okból 1 — visszanyesték. A mi sokat emlegetett kultúrfölényünk e téren bizony mélyen alatta marad még a romániai állapotoknak is, ahol sokkal nagyobb súlyt helyeznek az énektanításra, felismervén annak pedagógiai, elsősorban a nemzeti érzést nevelő értékét. Semmi sincs, ami az érzelmek által annyira elmélyítené a nemzeti hovatartozás érzését, mint éppen a dal, nekünk : a magyar dal, melyet megismerni, megtanulni s ápolni elsőrendű kötelességünk volna. Nem azt a „magyar nótát“, amit pesti kávéházak füstös levegőjében idegen fajú fütty-komponisták gyártanak tucat számra, s melyek ■— sajnos, még a rádió útján is ! — fertőzik a magyar levegőt, hanem azt a magyar népdalt, melyet tudós és művész lelkű gyűjtők összeszedtek a nép ajkáról, honnan már kiveszőiéiben van. Ihletett lelkű zeneszerzőink ezekből a népdalokból alkották meg csodálatosan nagyszerű és szép remekeiket, melyekkel az egész művelt világot lázba ejtették. Hallanak valamit ezekről a magyar iskolák diákjai, ismernek és tudnak énekelni igazi, értékes és szép népdalokat, meg tudják érteni a magyar néplélekből fakadt hatalmas zeneművek nagvszerű szépségét? vagy csak a néger jazz érzéki ritmusa bizsergeti meg a vérüket? Nem akarom továbbfolytatni e nagy vonásokkal vázolt illusztrálását annak, hogy igenis szükség van az ének és zene iskoláinkban való népszerűsí-
