Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 2. szám - Fehér Gábor: A szelekció
Fehér Gábor: .1 szelekció. 79 amely az elfogult gyermek által informált elfogult szülők igaztalan ítélete, elferdített közlései alapján rögtön megtámadja azt a tanárt, aki tárgyilagosan ítéli meg a növendék szorgalmát és tanúsított eredményét. A társadalom, amely a tanár egyéb hibáival szemben bizonyos humorisztikus alaphangú elnézést tanúsít, az osztályozás kérdésében nem érti a tréfát. Ennek oka egyszerű : a szülő nem tartja fontosnak sem a tudást, sem a nevelést; ellenben annál fontosabbnak tartja a bizonyítványt. Honos habet onus. Ez a helyzet magában véve még nem volna veszedelmes. A baj ott kezdődik, hogy a vádaskodó szülőknek és ifjúságnak meglehetős nagy mértékben igazsága is van. És itt adódik az első tanulság : Négy jeggyel nem lehet ötven gyermek szellemi értékkülönbségeit igazságosan kifejezni. A négy jeggyel való osztályozás a priori igazságtalan. A gyermek, aki egész évben figyelte, össze- hasonlítgatta a saját eredményeit, tudását a másokéval, az érdekeiben sértett ember éleslátásával vizsgálja a tanári ítélkezés tényeit és szubjektív felháborodásának erkölcsi súlyt ad sok olyan tény, amelynek igazságát maga a tanár se képes jó lélekkel tagadni. Tény, hogy a tanár a mai osztályozási rendszer mellett évenként négyszer kerül ferde helyzetbe tanítványaival. Ennek pedig a szelekció szempontjából nagy jelentősége van. Mert amint az érdekelt pedagógus az évek múlásával azt tapasztalja, hogy körülötte minden a szelekció ellen van, s neki magának még az igazságos osztályozás lehetősége sincs megadva, lassanként beleun puritán álláspontjának képviselésébe, és „adja a jobbik jegyet“. Ha pedig a tanár a lehető legmagasabb erkölcsi mérték alá állítja osztályozó tevékenységét, akkor — más indokolással ugyanazon eredményre jut, mert ha szigorúan igazságtalan vagy elnézően igazságtalan eljárás közt kell választani, akkor világos, hogy az elnéző értékelés jobb már a közös munka, az osztály közszellemének kialakítása szempontjából is. Ez a helyzet az osztályozásnál. Ez a tény ma, az óriási arányú szellemi túltermelés idején nagy baj. Mert a tanár ma nemcsak nevelő és tanító, hanem bíró is, akinek ítéletétől függ, hogy a magyar szellemiség a jövőben Istentől arra szánt, valóságos értékekből fog-e állani vagy sem. Ezért mindenekelőtt több érdemfokozatot kell behozni, úgy, mint van a román középiskolákban. Ez megadja az osztályozás igazságosságának külső lehetőségét. A világért sem gondolom, hogy ez magában ér valamit. Csak azért említettem ezt először, mert rögtön megvalósíthatónak látom. A kérdés lényege azonban nem ez. A lényeg az, hogy a mai körülmények között a tanár osztályozó ítéletét a bírói ítélettel egyenlő fontosságú ténynek kell tekinteni, s ennek a felfogásnak a következéseit le kell vonni minden téren. Mindenekelőtt: szelekciót gyakorolni igazán csak akkor lehet, ha úgy a tanár, mint az iskola anyagilag teljesen független a környezetétől. Az iskola nem lehet anyagi vállalkozás ; irányításában anyagi szempontoknak soha, semmiféle alakban szerepet játszani nem szabad.
