Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 10. szám - Csanády Sándor: Útkeresés a jobb magyar dolgozathoz
402 Csanádi/ Sándor: l Ikeresés a jobb magyar dolgozathoz. vei mégis nagymértékben részt kell vennie a munkában. Ehhez azonban elsősorban olvasottság kell, ami éppen a leggyengébb oldala a mai tanulónak. Van természetesen komoly könyvolvasó diák is, de kevés. A legtöbbje nem olvas, vagy a félpengős regényeket fogyasztja. Kiirthatatlan métely ez, pedig mindannyian küzdünk ellene. Bárha az iskolai dolgozatoknál a tanuló a maga erejére támaszkodva kénytelen boldogulni, tehát a saját értékét mutatja meg, mégis a becsülettel írt házi dolgozatnak nagyobb és gyümölcsözőbb eredményét látjuk. Magunk is tapasztaltuk, hogy föltétien megbízható, jellemes tanuló a házi dolgozataiban nagyon szép, örvendetes, további munkára ösztönző haladást mutatott fel. Ámde elég szórványos eset az ilyen, pedig így kellene lennie nagy átlagban. — E helyett idegen toll és elme írja a dolgozatokat. A fenti években egy látogatás alkalmával a hospitáló főigazgató maga mondotta, hogy a házi dolgozatokat a visszaélések miatt alig lehet figyelembe venni. Ennek ellenére is el kell jutnunk oda, hogy a házi dolgozat komoly kötelességgel végzett munka eredménye legyen, mert a zárthelyi dolgozat még jó előkészítés esetén is töredék írásmű. A zavaró, nyugtalanító körülmények kizárása mellett is izgatott lelki állapotban született írás a zárthelyi dolgozat. Jelentősége azonban így is van. Ellenőrző szelvény az otthon készült dolgozatokhoz. A házi és zárthelyi dolgozatoknak, bármennyire különböző feltételek és körülmények mellett készülnek is, a sajátos vonásokban egyezniük kell, melyek minden ember írásában bőven találhatók. Bármilyen nehéz és szövevényes is a házi dolgozatoknak saját erővel való készíttetése, mégis ebben látjuk a jó stílus, a fogalmazási készség fejlődésének, kialakulásának módját, alkalmát, eszközét. E végből folytatni kell az alsó osztályokban javasolt rövid házi feladatokat, hetenként egyet, mely ne legyen több egy oldalnál, s szóljon pl. valamely időszerű eseményről, élményről, mely lehet irodalmi, vagy társadalmi stb. Minél változatosabb legyen a dolgozatok műfaja. (Leírások is !) Itt is ugyanazt ajánljuk címválasztás és munkaellenőrzés tekintetében, mint az alsó osztályokban. Cél: a rövid, kerekded, a komoly lényeget érintő előadás és a kifejező képesség gyakorlása, a fogalmazási készség fejlesztése; a helyesírás tudatos alkalmazása. Azonban szóbajöhető stílusfejlődésről, íráskészségről, annak bár középiskolai kívánalmak szerint mért fokáról is mindaddig nem óhajtozhatunk, nem is beszélhetünk, míg a tanulók a remekműveket komolyan nem kezdik olvasni ilyen szempontból is, mindig a tanár útmutatása mellett, hogy azután közös megbeszélés alá kerüljenek ezek az olvasmányok.