Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 8. szám - Kónya Sándor: Az Országos Református Tanáregyesület XXXII. rendes közgyűlése
Kónya Sándor : Az Országos Tanáregyesüld XXXII. rendes közgyűlése. 379 tapasztalatok szerint világosan érthető okokból egészséges belmisszió nem képzelhető kívülről beletenvésztés útján, és úgy, amint most mindig történik, hogy a vezetők sűrűn változnak; csak úgy, hogy a missziós munka az iskolából nő ki, állandó felügyelője és őre a tanár és igazgató, aki az intézetben van és ott marad. „Nem lehetséges az, hogy éppen a leglényegesebb ponton sohase találkozzék tanár és igazgató az ifjúsággal. A bibliaórák csak akkor válnak gyümölcsözőkké, ha tanár és ifjúság ott őszinte közösségben, de minden tantervi gátlástól mentesen találkozik.“ „Ezzel felelet került arra a kérdésre is, hogy ki vezesse a bibliaköröket?“ „Csak az az iskola lehet áldott építő, amelynek igazgatója elmondhatja : én pedig és az én házam népe az Úrnak szolgálunk.“ Az előadás közben többször és a végén is felhangzott helyeslés azt bizonyította, hogy a megállapítások helytállók, a tanárság zömének a véleményével egyezők, különösen azokon a pontokon, amelyekre keményebbnek látszó kritikai szó súlyosait. A hozzászólások nehezebb megindulása viszont azt is tanúsította, mintha a református tanárságnak nem lenne meg a természetes, kényszer nélküli hozzászóló készsége és gyakorlata ebben az őt különlegesen és egyetemesen érdeklő kérdésben. Mikor azonban a hozzászólások erőre és bátorságra kaptak, kitűnt, hogy vannak világos látások az utakban és teendőkben. Az egyik hozzászóló pl. rámutatott arra, hogy mit sikerült elérni a testnevelő tanároknak az ifjúság szellemének test- nevelési irányban való felkeltése érdekében ; hogy egyes iskolákban a tanárok azáltal, hogy itt a mennyiségtan, amott a történelem vagy a gyorsírás vezet, meghatározzák az iskola szellemét, hogy tehát milyen meghatározó ereje van a személyi minőségnek. A vallástanárok ne legyenek csak papok (éppenúgy a lelkipásztorok se). „Csizmát lehet nagyszerűt készíteni úgy, hogy az ember csak a csizmakészítéshez ért.“ De emberi lelket nem lehet úgy nevelni, hogy valaki csak a szaktárgyát ismeri. Az iskolai lelkészséghez nem elég a tudás, amelyet az oklevél fedez. Ott olyan magaslatokra szárnyalás szükséges, hogy a tanuló megérezhesse és tapasztalhassa, hogy a vallástanár őt a maga egészen egyéni életének a forrongó és alakuló kérdéseiben és kételyeiben is irányítani tudja. A vallástanár csakugyan „az Igében éleiének eligazítására forrást látó és a maga életében azt igazolni és megvalósítani tudó ember legyen“. A többi tanárra vonatkozólag is világosan állhat a tétel, hogy református középiskolában nem volna szabad álláshoz jutnia olyan embernek, aki nem látja élete feladatának, hogy református iskolában terjessze a református keresztyén élet és művelődés igazságait. Református keresztyén ember csak egy állásponton lehet, hogy az ő keresztyénsége reformátussága által fejeződik ki, és munkaterületén egész életében ezt a szellemet akarja megvalósítani. De minden református tanárnak ilyennek kell lennie, mert „csak együtt masírozva lehet győzni“. Egy másik — igen örvendetes jelenségnek kell mondani — egy fiata* hozzászóló megint világosan látta, hogy e munkában kiinduló és végpont csak a: Ige, cselekvő
