Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 7. szám - Csanády Sándor: Kölcsey a magyar életsors vonalában
Csanádi] Sándor : Kölcsey a magyar életsors vonalában. 291 ugyan, de a zsidók emancipációjáról hallani sem akart, hogy a vallásában hűséges kálvinista Kölcseynek a református és katolikus hitvilág között el-elrévedezett a lelke, hogy nagy szónok hírében állott, pedig teljes mértékben hiányoztak nála a szónoki siker külső feltételei, hogy szerelmes verseket is írt, holott zárkozott élete nem mutatja ennek az érzelemnek a nyomait sem; és így tovább. Nemcsak az ünnepi érzések bensőségét, melegségét, nemcsak a rádió hullámain a Földet körülfutó Himnusz fenséges énekét, a magyar nép imájának még idegen fajokban is áhítatot keltő szárnyalását zavarják ezek a néha nyegle, máskor fontoskodó, majd meg sanda észrevételek, gyanúsítások, vagy fogadjuk el hát: „tüzetes“ megállapítások, hanem igazságtalan és értékcsökkentő ítéleteket is lopnak bele a köztudatba Kölcsey jelentőségével és nagyságával szemben. Másrészt elismerjük, hogy tudománytalan volna az álláspontunk, ha Kölcsey munkásságának és életének, szereplésének vizsgálatánál a részletkérdések kutatását fölöslegesnek tartanók, tudománytalan volna a Kölcsey-jelleninek olyan elemzése, mely a tárgyilagos szempontok elől elzárkózik. Nemcsak a magyar, de az egész emberiség pantheonjában nyugvó Kölcseynek nem kell félnie a tárgyilagosságtól, csak a felületességtől, meg a tudományosság köntösében megbújt elfogultságtól, pártos- kodó kritikától, újdivatú irodalomlovagok hányaveti rúdhányásától. De még ezektől sem. Mint hegyóriások homlokán a téveteg turisták elmosódó lába- nyoma, pusztán felületi egyenetlenségek Kölcsey kristályjellemén azok a felhánytorgatott apró gyűrődések, melyekből az okvetetlen- kedő, vagy nagyképü bírálat szeretne fontos dolgokat bizonyítani. Pedig a magyar szellem történetében kevesen szálltak le az igazság forrásához olyan mélyre, és kevesen repültek fel a lelkiismeret tiszta levegőjében olyan magasra, de még kevesebben viselték el oly férfiasán a nemes harc keserűségeit, mint Kölcsey. Akinek kedélye, életkedve, célja és eszmehűsége, lelki nyugalma és alkotó készsége nem lesz törékenyebb és fogyatékosabb a Kölcseyéhez hasonló körülmények között ; a nemzetsorsot irányító harcokban, történelmet író időkben és küzdelmekben hasonlóan bátor lesz, igen, akinek kedélye ilyenkor egyenletesebb, lelke nagyobb és gondolatai rendezettebbek lesznek, mint a legtisztább magyaré volt, az majd keresheti a Kölcsey- lélek ellentmondásait. Addig ez a fontoskodó ember csak sarutlan lábbal léphet be ebbe a szentélybe. Hiába mondja egyik irodalomtörténetíró Kölcseyt esetlen, érzelgős ideálistának, mégis csak egyik legnagyobb tényezője ő a magyar életsorsnak. Kevés az olyan bátor és tisztalátású ember nemzetünk történetében, aki ezer kockázat között, latolgatás és sunyi körültekintés nélkül elszántan vállalja a pozsonyi országgyűlésen a küzdelmet az Erdéllyel egyesítendő új Magyarországért, azért az eljövendő országért, hol magyarul beszélnek, hol a népnek is van joga, hol igazságos í*
