Protestáns Tanügyi Szemle, 1938

1938 / 6. szám - Horváth Károly: Az énektanítás időszerű kérdései

Horváth Károly : Az énektanítás időszerű kérdései. 271 dalok bevezetésére többnyire elég néhány Szó. Csak a tartalmilag távolabb eső (virágének, kurucdal stb.) daloknak van szüksége hosszabb előkészítésre. Legtöbbször a tanulóknak türelmük sincsen a hosszabb bevezetést megvárni, mert a dalok technikai nehéz­ségeinek leküzdésére szolgáló gyakorlatok elvégzése után alig vár­ják, hogy dalt énekelhessenek, sokszor egyenesen szöveggel. A nehe­zebb technikájú dalokat azonban mégis jó előzőleg a metodikai fokozatokon (dallam ritmus nélkül, ritmus dallam nélkül, dallam ritmussal, szöveg ritmussal, szöveg dallammal és ritmussal) végig­vezetni. Tanítsunk minél több dalt ! Minden órán legalább egy újat, de inkább többet. Ezek adják az énektanulás értelmét. Az, hogy a dalok zeneileg és tartalmilag az emelkedő osztályok emelkedő nívó­jához igazodnak, époly természetes, mint az, hogy elsősorban a mi legsajátabb magyar értékeinket ismerjék meg a tanulók, és csak azután az idegent. Egyházi ének. E téren is igen nagy különbség van az egyes intézetek között, tehát itt is nagy szükség lenne arra, hogy egységes eljárást köves­sünk. Református iskoláinkban a templomi népének tanítása az énektanár kötelessége. Külön ,,egyházi énekórák“ tartását azonban, csak a reformá­tus tanulók részvételével — amint néhány iskola teszi — a közép­iskolákban semmiféle rendelkezés nem írja elő ; de szükség sincsen reá. Hosszú tapasztalatom szerint közhasználatban lévő templomi ének­dallamaink begyakorlására tökéletesen elég az alsó osztályok órái­ból 8—10, vagy hetenként az egyik órából 10—15 percet fordítani. Ha az itt megtanult dallamokat az V. és VI. osztályban hasonló módon átismételjük, s a parafrázisokkal kiegészítjük, a VII. és VIII. o.-ban még a kevésbbé ismert dallamok áténeklésére is marad idő. Legyen tehát minden énekóra egyforma, és legyen ott rajta minden tanuló ! Az, hogy a 8—10 perces zsoltáréneklésen a más- vallásúak is jelen vannak, ne aggasszon bennünket. Engedjük meg nekik, hogy zsoltáréneklés alatt csendben írhassanak, olvashassanak, tanuljanak. Kötelességük illő figyelemmel és példás renddel meg­hálálni azt a különleges szerencsét, hogy a református intézet nagy­vonalú tanterve szerint magasfokú zenei kiképzésben részesülhetnek. Az egyházi énektanítás anyagát az 1930. évi konventi jkv. 268. sz. határozata írja elő. E tervezet — nyilván a nem református iskolákban a vallástanárok által megtanítható mértéket véve alapul — kb. 12—14 éneket ír elő évenként. Az énektanár azonban a fenti módon is kényelmesen megtaníthat évente 25 dallamot. Bővítsük ki tehát a konventi tantervet a lehetőség szerint. Ami a módszeres feldolgozást illeti, a hangjegyekből való taní­tást itt nem lehet keresztülvinni, különösen az első osztályokban,

Next

/
Thumbnails
Contents